Századok – 1942

Történeti irodalom - Wass; Adolf: Herrschaft und Staat im deutschen Frühmittelalter. Ism.: Bónis György. 196

198 TÖRTÉNETI IRODAI,ОМ gok (Amtsgrafschaft) hanyatlása nem a XI—XII. században következik be, hanem a Nagy Károly halála után fellépő birodalmi válságban. De a régi típus helyébe a germán Munton épülő magánhatalmi grófság lép, s ez tartja fenn az államot XIII. századi hanyatlásáig. A népjogon épülő hivatali grófság átalakítását magánhatalmivá, a római örökségből átvett hivatal felcserélését a germán uralmi szervezettel W. szerint már Nagy Károly megkezdte az újonnan meghódított területen, t. i. Szászországban. Mindenesetre a X—XI. századra már nem voltak népjogi-hivatali grófságok, hanem csak magánhatalmi, királyi hatóságon alapuló (Königsbann) vagy egyházvédői (Kirchenvogtei) területi szervezetek. Ezt az elvi megállapítást erősíti meg W. számára a Középrajna vidékének részletes megvizsgálása is. Ezzel a bizonyítás menete véget ér és a szerző hetven oldalon át fejtegeti a középkori német állam szerkezetére vonatkozó, immár ismert nézeteit. A király hatalmi eszközei csekély kivétellel a Muntrecht-ből származnak, a hűbériség is a Munt egy különös faja; a parasztokat a Munt, a lovagokat a hűbéri viszony kapcsolja a királyhoz. A király és nép viszonyát is mint védelmet fogják fel. A társadalom felépítését is ez az elv irányítja. Ennélfogva a korbeli állam sem római, hanem teljesen germán: védelmijogi és arisztokratikus monarchia. Ennek felépítése az Ottók érdeme, s ezért a legnagyobbakkal, a Karolingokkal kell őket egyvonalba helyezni. Az ő művük értékelése a mű záróakkordja. Nem tartjuk magunkat illetékesnek arra, hogy a német alkotmányfejlődést teljesen új világításba helyező elmélettel szemben állást foglaljunk. De meg kell jegyeznünk, hogy a túlzottan hangsúlyozott állításokkal szemben az olvasás során egyre fokozódó bizalmatlanságot éreztünk. Ezt csak megerősítette Th. Mayer részletes bírálata a ZRG. Germ. Abt. 59. évf. 1939, 379. s köv. lapjain. Mint már első nagyobb művének megjelenésekor hangoztatta a kritika, W. az uralmi jogosítványoknak a védelemből való származtatásával teljesen kimeríti a közjogi felségjogokat. Újabb könyvében tévesen azonosítja a V'ogtei és Eigenkirche fogalmait; elhanyagolja a királyi uradalmak Karolingkori közérdekű felhasználását, a grófságok germán vonásait. A Munt fogalmát olyan mértéktelenül szélesíti ki, hogy az teljesen elveszti eredeti jelentését. A védelem ugyanis nem azonos az uralommal! A bírálóra az egész mű szellemes konstrukció benyomását teszi, amelyet utóbb támogattak meg a források bizonyítékaival. Bár értékes kísérlet, a német alkotmánytörténetnek ilyen egyoldalú felfogása nem helyeselhető. A magunk szempontjából Mayer találó bírálatához azt tehetjük hozzá, hogy ha W. elmélete helytállónak bizonyulna, hazai irodalmunknak is revízió alá kellene vennie a vármegyék eredetéről vallott felfogását. Ha ugyanis Szent István idejében a német comitatus már nem hivatali, hanem magánhatalmi szervezet, akkor újabb bizonyítékot nyerünk arra, hogy nagy királyunk nem a közvetlen kortársaktól és szomszédoktól köl-