Századok – 1942
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről. - 133
a kis nemzetek történetírása 145 nem avatkozik bele felforgató módon az életbe, hanem csak kifejezőkészségre nevel, tiszta módszerre, a társadalomalakulások szolgálatára A klerikusnak^nem kizárólagos feladata az íxásbafoglalás, hanem az objektív megbízhatóság is, a társadalomszerkezet belső ismeretével. Helyzete még a fejedelemmel szemben is szokásszerű, hűbéries; foglalatossága, életformája az ő egzisztenciájának szabályozott, biztosított alapja. Alulról fölfelé egymásután kristályosodnak ki a különböző klerikushivatások, nem racionális módon, nem speciális célokra resszortszerűen elkülönülve, hanem irracionális, történeti fejlődéssel, közigazgatási, bírói, pénzügyi s más feladatokat együttesen, életegészükben kezelve, úgy, amint mindezt minden társadalomképlet önmagában egyesítette. Tulajdonképen a szokásszerű hűbériség folytatódott, elvonatkozottabb, általánosabb kifejezőmódszerekkel, amely módszerek közül a leglényegesebb a klerikushivatás intézményes munkája volt. Ez a hajlékony objektív módszer tette alkalmassá a XII. századtól kialakuló nagy nyugati iskolaközpontokat arra, hogy az egész kultúrkör klerikusságának egységes oktatóüzemei legyenek. Ezért jelenik meg az új klerikus a szélső területeken is, ezért gyökerezhetik meg mindenütt a legsajátosabb társadalomtalajban is. Nem kényszeríti ki a rendi fejlődést, hanem szabályozza, megóvja mindazt, ami a belső fejlődésben objektív megfigyelése szerint elismerendő alakulás, bármily gyönge is legyen az a központi vagy a nagyúri hatalom érdekeivel szemben. De a szélső vidékek fejlődése tanulságos a nyugati rendi átalakulásra nézve mindabban is, amiben különbözik tőle, s ami épp ezért magát a klerikushivatást is idővel a nyugattól eltérő módokon fejleszti tovább. Minél távolabb a szokásszerű fejlődés francia mélyszerkezetétől, annál kevésbbé kényszerül a rendi elvonatkozás mélyebb társadalomviszonyok feldolgozására. A rendiség annál inkább politikai természetűvé lesz, ellentétben a központi vidékek társadalmias rendiségével. Áll ez már a németalföldi s angol, de a spanyol, olasz fejlődésre is. A szélső kis nemzeteknél még élesebb a rendiség politikai természete. A magyar társadalom már a XIII. században általános mozgást, átalakulást mutat. Megkezdődik a földbirtoknak a szokásszerű összefüggésekből való kiválása, a terület tulajdonjogi kikerekítésére való törekvés. Minden kondíció ilyen elvont tulajdonjoggá szeretné átmagvarázni a föld használatára való szokásszerű igényeit. De általában is, minden kondíció szeretné felsőbbségi rendelkezésjogra átértelmezni régi szokásszerűen elismert vezetőszerepét a Századok 1942, IV—VI. 10
