Századok – 1942

Szemle - Szabó T. Attila (s. a. rend.): Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak. Ism.: Kosáry Domokos. 121

szemle 121 Sz. szellemesen mutatja ki Grácián közvetlen és közvetett hatását Faludi műveiben. Érdekes és mélyen járó tanulmánya pedig jelentős fejezet a magyar barokk szellem történetéhez. Csupán munkájának stílusa, ahogy mondanivalóit megfogalmazza, árulja el a kezdő írót. Előadása sokszor nyers, itt-ott túlságosan sokat tesz fel az olvasóról, ezért olykor úgy hat, mintha érdekes és értékes jegyzeteit adta volna nyomdába minden irodalmi feldolgozás nélkül. Tóth László (Kolozsvár). Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak. Sajtó alá rendezte: Szabó T. Attila. Budapest 1939. Révai. 8° 328 1< — A műfaj, amelynek keretében ez a figyelőszemű és egyeneslelkű erdélyi úr, 48-as képviselőházunk alelnöke, ítéletet mond ismerős kortársairól, a maga idejében eléggé általános volt. Ilyen nem is annyira életrajz-, mint jellemzés-gyűjteménnyel többen kísérleteztek a szabadságharc után. Ami Pálffy János emlékezéseit a többi hasonló jellegű munkánál és számos egyéb 48-as emlékiratnál is többé, mélyebbé és maradandóbbá teszi, az nem pusztán a szerző egykori hivatalos szerepe (pl. a honvédelmi bizottmánynak is tagja volt), hanem a határozott elvi alap, melyre ítéleteit építi, és az az élénk ítélőerő és tiszta stílus, amely jellemzéseit végig érdekes olvasmánnyá emeli. Pálffy, mint annyi kortársa, szintén azon elmélkedik, hogy miért és hogyan buktunk el, és erre a választ abban találja meg, hogy a 48-as minisztérium túlságosan engedékeny volt, hagyta Kossuthot improvizálni és nem állta erélyesen útját a politikai józanságot nélkülöző radikalizmusnak. Görgeyt — akiről egyébként tévesen azt hiszi, hogy már Komáromnál fegyverletételt ajánlott az oroszoknak — szintén azért ítéli el elsősorban, hogy nem tudta magát politikai diktátori szerepre elhatározni, elszalasztotta az alkalmat és nem ragadta ki az ügyeket Kossuth és a debreceni kormány kezéből. Helyesen látja Pálffy, hogy nem a függetlenségi nyilatkozat idézte elő az orosz intervenciót, de azt ennek ellenére a nemzet méltóságához nem illő, „gyermekes lietvenkedésnek" tartja. Úgy látja, hogy a kor „egyetlen jelleme" Batthyány Lajos volt, az ö alakját nagy szimpátiával írja le, személyes élmények nyomán. Kossuth, akit hosszan jellemez, szerinte nemzeti hibáinkat személyesítette meg, azért tudott a nemzetre ekkora hatással lenni, bár alulról, szegény sorból került fel. Pálffy néha meglep szigorú ítéletével, így különösen Kemény Zsigmond esetében, de sokszor igen találó vonásokkal jellemez. A Madarász- és Csernátoniféle emberek, a mozgalmas idők szülöttei és a „forradalmi áradat" által fölvetett flamingók, a hangosak és helyezkedők, talán egyetlen emlékiratban sem lépnek elénk olyan tragikomikus, emberi együttesben, mint ahogy Pálffy eleveníti meg őket. Pálffy nem volt az akciók, a tömeg és a népszerűség embere, konzervatív hajlamú, de figyelő tekintete mögött a nemzeti reformért őszintén aggódó lélek élt. Kortásai nagyrészétöl megkülönbözteti, hogy saját énjét és tetteit nem állít ja előtérbe, önmagáról szerényen, mondhatni szemérmesen ír. Az ötvenes években készült, még elnagyoltabb vonásaiban is figyelemreméltó, de csonkán maradt emlékezésekhez Szabó T. Attila írt igen érdemes bevezetést. Sajnos, a kiadó jónéliány rövidebb és kevesebbet mondó jellemzést kihagyatott a kiadásból, amely ilymódon kiegészítésre szoruló forrásközlés maradt. Kosáry Domokos. Raichle. Walter: Das ungarische Zeitungswescn. Seine Entwicklung bis zum Jahre 1938. Diss. Berlin (1939). Walter de Gruyter. 8° 4, 152 1. — R. értekezése kimagaslik a magyar sajtó idegennyelvű ismertetései közül: úttörő feladatot vállal, először alkalmazza hírlap-