Századok – 1942

Történeti irodalom - Malaschofsky; Alfred: Einflüsse des Hirtenlebens auf die Entwicklung von Volk und Staat in Rumänien. Ism.: Elekes Lajos. 100

TÖIfTÉNRTI IRODALOM 103 megszűnte katasztrofálisan hatott arra a néptömegre, amely ilyen foglalkozást űzött. Egy része, elvesztvén megélhetési forrását, Erdélyben lett jobbágy, a többség azonban kivándorolt Romániába, s munkásnak, kereskedőnek állva iparkodott magát fenntartani. Észak-Erdélyből már a XYr. század óta állandó román kivándorlás folyt Moldva felé (?); a legelőváltogató gazdálkodás felbomlása során aztán egész Romániát elárasztják a hajléktalan pásztorok, s ezzel kapcsolatos a vajdaságok távoli, addig gyéren lakott vagy lakatlan részeinek benépesülése, így a Bárágan-steppéé s a bráilai síkságé a XIX. század elején, s a román népelem nagyméretű térnyerése e tájak bulgár-tatár-török népkeverékével szemben. M. előadása sajátos keveréke a jónak és rossznak. Mentségére sietünk megjegyezni, hogy a rosszért csak annyiban felelős, hogy román forrásait nem próbálta más oldalról ellenőrizni; ezt azonban nem egykönnyen tehette volna, hiszen ezeknek a magyarságot is közvetlenül érintő kérdéseknek máig sincs magyar szempontú, egységes feldolgozása, a magyar részkutatások, helytörténeti monográfiák eredményeit pedig külföldön, sajnos, nem ismerik eléggé. Annyi bizonyos, hogy a most kiadott „Documenta históriám Valachorum in Hungaria illustrantia" okleveleit, vagjy akár csak jegyzetanyagát ismerve, M. egészen más eredményre jutott volna a románság magyarországi elterjedését, s az erdélyi kétlegelős hegyipásztorság kialakulási idejét illetőleg. Az is kétségtelen, hogy a magyar és román források ismeretében másképen vélekedne a vándorpásztorság megszűntével kapcsolatos népi és népesedési eseményekről, főleg a román tömegek állítólagos kivándorlásáról. Tény, hogy a XVIII. század folyamán Magyarországról sok jobbágy vándorolt ki Románia területére, s ezek között nemcsak magyarok, hanem románok is voltak, de helyettük még többen vándoroltak be, tisztán románajkú népcsoportok. Tény az is, hogy azt a pásztorelemet, melyet a vándorlási lehetőségek fokozatos csökkenése a legújabb korban letelepülésre kényszerített, nem lehet erdélyi kivándorlónak tekinteni. Lehet ugyan, hogy egy részüknek nyári szállásai a Kárpátokban voltak, téli szállásaik azonban túlnyomórészt román területen; állandó megtelepüléskor pedig a téli szállás helye lévén a mértékadó minden pásztornépnél, természetes, hogy ezek is ott vertek tanyát. A lcgújabbkori települők egy tekintélyes része egyébként abból a „vagabundus", „umblánd" elemből tevődött össze, amely a vajdaságokban állandó lakhely és foglalkozás nélkül, bizonytalanul imbolygott a lakott és lakatlan helyek közt, időnként nagy rajokat bocsátott át Erdélybe, s mindenütt komoly gondokat okozott a fejlettebb gazdálkodási és közigazgatási formák közt élő lakosságnak. Ezeknek természetesen még annyi közük sem volt Erdélyhez, mint nyári legelőre rendszeresen a Kárpátokba járó testvéreiknek. Kétségtelen, s ezt M. cikke nagyon jól is érzékelteti, hogy ezeknek a nyugtalan elemeknek a lecsapódása sokat jelentett a román népi és gazdasági élet szempontjából: ezt a jelenséget azonban a szűkebben értett