Századok – 1942
Történeti irodalom - Lukinich Imre; ld. Documenta - Makkai László; ld. Documenta - Makkai László; ld. Gáldi László - Makkai László; ld. még - 94
94 TÖRTÉN KTI IRODALOM 94 szakértelemmel, lelkiismeretességgel iparkodtak minden követelménynek eleget tenni. A román népi egység címben is kifejezésre jutó elismerése mellett külön fejezetek szólnak korszakonkint a magyar államkereten belül s azon kívül élő románságról. Bevezetőül az őstörténet kitűnő összefoglalását, Gáldi László munkáját kapjuk. Ismerteti a Balkán-félsziget első, forrásokban említett, népüeg meghatározható (trák-illír) lakóit, a steppei népek, görögök és kelták különböző erősségű hatását e területen, Róma két hullámban lefolyt, kezdetben katonai célú, de erős romanizációval is járó hóditóakcióját, majd a dák nagyhatalom kibontakozását, összeütközését Rómával s a vereség utáni első teljes lakosságcserét. Ez utóbbi, valamint a dáciai romanizmus kevert volta, kicsi ellenállóképessége és a harmadik században történt teljes feladása-átköltöztetése — a román tudomány állításaival szemben — már igazolódott. Elég világosan áll előttünk az ősrománság balkáni kifejlődése is. A romanizmus központja Nis, majd Üszküb vidéke, itt történik — G. nyelvészeti következtetései szerint délolasz papok útján — a kereszténység felvétele, s talán éppen az egyházszervezet a magva az ősromán népalakulásnak; az a réteg azonban, melyre a legnagyobb hatással volt, a városi rómaiság, teljesen elpusztult, elszlávosodott s mai szomszédnépünk őseit csak a vidék albánnal, majd szlávval együttélő római pásztoraiban lehet keresni. A szlávok beköltöztével, közbeékelődésével az ősromán közösség megbomlik és egyes részei különböző irányokban útrakelnek. Az északi románság sorsát Makkai László, e korszak forrásainak egyik kiadója tárgyalja, attól az időtől (kb. a X—XI. századtól) kezdve, mikor ennek a Duna jobbpartján élő néprésznek egyes elemei lassan türk népszervezetekkel lépnek kapcsolatba és később az egész csoport északra tolódik. Valamivel utóbb, a XIII. század elején, a Kárpátmedencében is feltűnnek1, hogy törökfajú vezetőik alatt egyrészük hamarosan a magyar Fehér megye határőrszervezetébe2 kapcsolódjék. De magyarság törte előttük az utat s gyökereztetett meg európaias formákat a Kárpátok déli-keleti lejtőin, magyarság alkotta köztük az első telepeket itthon is, sőt — tegyük hozzá M. előadásához — az első hegyi erdőket is magyarság irtotta előttük. Nem kétséges t. i., hogy valahányszor csökkentek a régi gazdálkodási formák lehetőségei, népünk képes volt azokat lassan módosítani, —- így tanulta meg a nagyállattartó magyar a földművelést, így szokott rá a legtermékenyebb földek fogyta után gyengébb talajra, fátlan vagy ritkás tájak után sűrűbb erdők kivágására — s így hágott fel dombvidékeink kihasználása után patakvölgyeken keresztül az alacsonyabb he-1 Az 1206-os (helyesen 1205—6 vagy 1208—9: Documenta históriám Valachorum in Hungaria ilhistrantia, 10. 1.) visszakövetkeztetett évszámot jó lett volna pontosabban megmagyarázni. 2 V. ö. Iezkovits E.: Az erdélvi Fehér megye a középkorban (Budapest 1939).
