Századok – 1941

Szemle - Schulek Tibor: Bornemissza Péter. Ism.: Pásztor Lajos 454

szemle 455· A könyv második része (J48—348. 1.) Bornemisza egyházépítőtevékenységével, teológiai álláspontjával, prédikátori működésével és a saját koráról alkotott véleményével foglalkozik. Olvasás közben mozaikszerűen feltárul előttünk a XVI. sz. magyarságának rendkívül sokszínű és változatos világa, a bécsi magyar deákok élete éppen úgy, mint a magyar főuraké. A reformátorok sokirányú tevékenységét és a kezdődő ellenreformáció küzdelmeit egyaránt megismerjük. Az egyháztörténeti problémákon túlmenőleg néprajzi (babonák, ráolvasások, démonok, ördögi kísértetek), irodalomtörténeti (széphistóriák, magyar népmesék, hegedősök stb.), társadalomtörténeti szempontokból is sok s értékes adatokat kapunk. Bornemisza Péter az első, aki a testtel való nehéz küzdelmeit megkapó, mélységesen emberi s őszinte önvallomások során magyar nyelven leírta. Működése nagyjelentőségű a magyar irodalmi nyelv fejlődése szempontjából is. A néphez való szoros kapcsolatára mutat többek között, hogy prédikációi során a bibliai történetek valósággal magyar földön lejátszódó népmondákká alakulnak át. Társadalomtörténeti szempontból jellemző, hogy Bornemisza szerint az alsóbb néposztályok adják a protestáns prédikátorok zömét, s ,,a nemes nép és polgárok közül száz közül alig válik, ki fiát prédikátorságra tanyittatná". Igen tanulságos a saját koráról való véleménye (erkölcsök, büntetések, fényűzés, tánc, mulatság, jobbágyok sanyargatása, uzsora, árurejtés stb.). Jellemző az is, hogy beszédeiben gyakran kitér a szinte általánossá váló registrum-vezetésre, arra, hogy nemcsak a mezőgazdasági és a kereskedelmi életben, de magánháztartásokban is nagy gondot fordítanak a pontos számadásra. Igaza van a szerzőnek abban, hogy Bornemisza Péter nem volt humanista, bár ifjúkorában annak indult (ld. az „Elektrát", amellyel, sajnos, bővebben nem foglalkozott Sch.). Joggal rámutathatott volna arra is, hogy az Erasmus és Luther szellemi iránya között hánykolódó magyar ember lelkivilágát Bornemisza tárta fel a legjobban. Ő is átélte a nagy belső harcot, amivel oly sokat küzdött Erasmus. Végső elhatározásuk azonban már nem volt azonos. „Egyfelől féltem, másfelől égett a szívem és talán az oldalamon is ki fakadt volna, ha a számot fel nem tátottam volna", ,,. . . nyolc esztendő után nódita Isten prédikátorságra, tusakodván ellene" — idézi egy helyen Bornemiszát a szerző. Nagyobb összefüggésekbe csak kevéssé állítja be Sch. a felvetődő problémákat, de jó történeti érzékkel észrevesz szinte minden oly adatot, amely a XVI. századi magyarság szellemi életét tanulmányozóknak hasznos lehet. Általában bőven idéz Bornemisza munkáiból, teológiai álláspontjának tárgyalása során szinte csak pár szóval köti össze a jól kiválasztott idézeteket; az őszinte, szubjektív önvallomások idézése valóban minden magyarázgatásnál alkalmasabb a nagy reformátor egyéniségének a megismertetésére. A katolikus és protestáns prédikátorokrak véleményét saját korukról a szerző Bornemisza Péter és Telegdi Miklós nézeteinek szembeállításával jellemzi. Helyesen írta Sch. műve előszavában: „Hogy a reformátor életének és munkásságának méltatásakor a reformáció értékrendjét érvényesítettem, az természetes. Törekvéseim mégis mindkét XVl. századi magyar lélek szinopszisban tartáséra irányult, ami — remélem — próbáját állotta a méltó ellenfél, Telegdi Miklóssal szemben". „Igen nagy áldást jelentene a nemzetnek, ha igazi nagyjaink értékelésében egyek tudnánk lenni .Debrecentől Pannonhalmáig"'. Ebben a szellemben tartjuk érdemesnek mi is még a következőkre kitérni. Sch. kiemeli maga is, hogy a protestáns prédikátorok is génybevették a földesúri hatalmat. A Mohács előtti magyarság