Századok – 1941

Történeti irodalom - Sinkovics István. - 72

72 TÖRTÉN KTI IRODALOM és mértékéről a török időkben. Nemcsak a háborúk rémületei, hanem a török racionális, nyers haszonra néző társadalomszervezete is irtja a népet s nyitja meg egyúttal a teret alacsonyabb kultúrájú népelemek betódulására, amit most már szinte lépésrőllépésre követhetünk. Bánattal szemlélhetjük a magyar kultúrnuinka elsüllyedt világát, amit újabb kutatásaink az ismeretlenségből oly váratlan részletekkel hoztak felszínre : de egyúttal növekvő bizalommal is, hiszen tudjuk, hogy az emberek elhalhatnak,de mélyen kidolgozott kultúrformáik nem múlnak el nyomtalanul, az idegen népeket is bekapcsolják a magyar sorsközösségbe. -Fekete, Nagy Antal a középkori település formáiról szólván, úgy hisszük, túlságosan előtérbe helyezi a természeti-földrajzi viszonyok szerepét, ami kultúrnépeknél csak a szociális struktúra módosító közvetítésével érvényesülhet. Igen érdekes a „vérségi kötelékek ' jelentőségének kiemelése településeinknél, a nyugatias, foglalkozáson alapuló szomszédságos településformákkal szemben. Sinkovics István középkorvégi mezőgazdaságunk leírásával igen szemléletesen igazolja népi munkánk izmos szervezetét ; egykorú idegen írók is a bőség és szorgalom képét festik róla. A parasztgazdaság változatos sokoldalúsága s különböző ágainak egymásbailleszkedése a népélet oly anyagi-szellemi felszerelkedéséről tanúskodik, amelyre ma is irigykedve tekinthetünk. Domanovszky György is e mélyen tagozódó sokféleséget emeli ki a jobbágyság életében : de a XV. században már mutatkozik az „okszerű" uniformizálás felé haladás is, a jobbágyterhekben, a költözés kérdésében már jogelvek alakulnak ki, a régi változatos, szokásszerű, életközei méltányosságon alapuló viszonyok helyett. A XVI—XVII. századra vonatkozóan aztán Eperjessy Kálmán számol be a régi településrend bomlásáról, a régi kisfalu beható munkaszervezete helyett a török vidékeken a nagy parasztvárosok és a puszták keletkezéséről. Térképek, feljegyzések bizonyítják, hogy alig volt helység, aminek alaprajza meg ne változott volna, ha ugvan el nem tűnt a föld színéről. A mezőgazdaság állapotáról a magyarnak maradt vidéken Berlász Jenő ad biztos, világos vázlatot, — amilyenre történetírásunk pár évtizeddel ezelőtt még csak nem is gondolhatott. A termelést a nagyúri „vártartományokban"' is szinte kivétel nélkül a parasztgazdaság végezte, az úr csak járandóságát szerite. Ez ugyan visszatartotta mezőgazdaságurkat a fokozódó nyugatias tagozódástól, kivált a terményvaltógazdaság bevezetésétől, — de másrészt az úri adóztatás sohasem válhatott kihasználó kapitalista jellegűvé, a paraszt állapotának lehető biztosítása még mindig lényege marad a vártartomány igazgatásának. A jobbágvsors kétségtelenül megnehezedett. — erről Juhász Lajos ír s talán e tanulmánynak kell adnunk az elsőséget művészi kifejező erő szempontjából a két kötet valamennyi társadalomtörténeti tanulmánya között. A földesuraság szervezetének újkori tárgyiasodásában látja a ridegebb viszonyok okát, a török teszi ezt katasztrofálissá. De még így is érvényesül fejlődésünk lényeges, nyugatias vonása : az úr és jobbágy mélyértelmű kapcsolata. Félországon át is, generációkon ait is a földesuraság