Századok – 1941

Történeti irodalom - Hóman Bálint: Munkái. I. k.: Magyar középkor; II. k.: Történetírás és forráskritika; III. k.: Művelődéspolitika. Ism.: Váczy Péter 65

TÖKTÉNKTI IRODALOM álláspontjára helyezkedett és a legfőbb feladatnak — szemben a régebbi iskola inkább irodalmi célkitűzésével — a források hitelének megállapítását, az adatok kritikai feldolgozását, szóval az analitikus munkát tekintette. Ezzel a modern forráskritika bevonult a magyar történetírásba. Az új idők jele volt az is, hogy a politikai történet kizárólagos uralma megszűnt és nálunk is új tudományágak keletkeztek. A királyok uralkodási évei, a diplomáciai cselszövények és hadjáratok helyett sokkal fontosabbnak tartják már a fokozatos polgáriasodás,a,,fejlődés" szinte eseménynélküli eseményeit és évszámait. Az eddig is nagy kedvvel és sikerrel művelt jogtörténetben a történeti nézőpontok már jobban érvényesülnek, másrészt erős ütemben megindul a társadalmi és gazdaságtörténeti vonatkozások kutatása. Pauler és Hajnik körül csakhamar új, jobb és modernebb történeti iskola alakult ki, mely Bécsen keresztül állandó kapcsolatot tartott fenn a külfölddel. Illés József, majd Eckhart Ferenc Hajniktól tanul jogtörténetet, a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatást Tagányi Károly indítja el, Csánki Dezső veti meg szép eredménnyel dolgozó településtörténetünk alapjait, a politikai történet szebb, mélyebb művelésére Károlyi Árpád ad példát, a forráskritika pedig Pauler példaadása után Domanovszky Sándor krónikatanulmányaiban emelkedik magas, nyugati színvonalra. A diplomatikának Fejérpata ky László lesz mestere. Nem lehet azon csodálkozni, hogy a fiatal H., noha Marczali Henrik és Békefi Rémig voltak tanárai, inkább ezeknek az úttörőknek nyomába szegődött. Első munkái már világosan mutatják, hogy magáévá tette Pauler Gyula kriticizmusát és Tagányi Károly gazdaság- és társadalomtörténeti célkitűzését. „A magyar városok az Árpádok korában" címmel adja közre 1908-ban doktori értekezését s még ugyanabban az évben jelenik meg első cikke a „Századok"-ban őstörténetünk keleti forrásairól. Midkét munkája a hasonló tárgyú tanulmányok egész sorát nyitja meg, nemcsak kiindulópont, hanem egyúttal program is. Míg egyfelől folytatja forráskritikai vizsgálódásait, másfelől egymás után jelenteti meg tanulmányait a társadalom- és gazdaságtörténet köréből : A zágrábi püspökség alapítási éve (Turul 1910), A veszprémvölgyi 1109. évi oklevél hitelessége (uo. 1911), A társadalmi osztályok Szent István államában (Békefi Rémig Emlékkönyv, 1912), Az első állami egyenesadó (Történeti Szemle 1912), Adó vagy földbér ? (Századok 1913), majd nagy pénztörténeti művének megírása után számos e témakörbe vágó cikke, köztük a legjelentősebb a Fejérpatakv Emlékkönyvben a XIV. századi aranyválságról. A forráskritika természetszerűleg elvezet történetírásunk történetéhez (Tudományos történetírásunk megalapítása a XVIII. században, Budapest 1920 ; A forráskutatás és forráskritika története Magyarországon, 1925 ; Kishevenesi Hevenesi Gábor, Klebelsberg Emlékkönyv, 192.5) és innen már nincs messze az út „A Szent László-kori Gesta Ungarorunv'-hoz, mely {925-ben jelent meg. Abban is elsősorban Pauler tanítványának mutatkozik, hogy nagy érdeklődéssel fordult őstörténetünk meg-