Századok – 1941

Értekezések - BERLÁSZ JENŐ: Az erdélyi úrbérrendezés problémái (1770–1780.) (1 táblázattal) - 344

AZ ERDÉbVI Γ HBKHKENDKZKK PHOBLÈMAI 351 szüntetni, s a jobbágytelken ülő zsellért a jobbággyal azonos szolgálatra kötelezni. 2(i. Azt az elhatározást, hogy az érvényben levő szolgál­mányok összeirassanak, jogszerűségük kinyomoztassék és mértékük a kifejtett elvekkel összeegyez tettessék, helyesli a bizottság, de mivel a hivatalok (folytonos táblák) által 17(ií)-ben és 1770-ben beküldött idevonatkozó adatok e célnak nem felelnek meg. tanácsos volna e programm végrehajtását a fogaraskerületi kísérlet utáni időre halasztani; időközben azonban a mellékelt táblázat szerint össze lehetne írni az ezidőszerinti szolgálmányokat. 27. Az 1714-ben megszabott s 1742-ben és 1747-ben meg­erősített robctszolyálut fenntartásának vagy módosításának kérdésében a bizottság úgy vélekedik, hogy azokon a helyeken, ahol időközben könnyítések még nem történtek, maradjon érvényben az 1714,-i mérték, de arányosíttassék a telek egész vagy osztott állapotához. így — ha a zsellérek említett méltánytalan előnyben részesítése is eltöröltetnék — a jobbágy sorsa ezentúl jóval könnyebb lenne, 28. A többi úrbéres szolgálmányok szabályozásának is az lenne a lényege — állapítja meg a bizottság —, hogy mindenüti a telek osztályával és méretével kerüljenek arányba. 2S). A zsellérek természetbeni szolgálmányaira általában ugyanazt az elvet kívánja a bizottság érvényesíteni, amelyet fentebb (25. pont) a robot dolgában ajánlott. 30. Egyetért a guberniális bizottság azzal a nézettel is. hogy a természetbeni szolgálmányok regulációját, a robotéhoz hasonlóan, gyakorlati kísérlet előzze meg. Ε célra ismét a fogarasi kerületet és egy szőlőhegyes falut ajánl. Végezetül azt az indítványt terjeszti elő a gubernium. hogy addig is, míg e fontos munkálat befejezéshez jut. a jobbágyságnak visszaélések elleni védelme céljából ajánlatos lenne a már közzétett normáliákat a nép nyelvére újból lefordíttatni, kinyomatni és közhírré tétetni. A guberniális előterjesztés elsődleges bírálata - mint említettem — ezúttal fíeblerre hárult. Eles judiciumával azonnal megítélte a munkálat értékét: az egész terv — írja Brukenthal tavalyi előadásán alapszik, a pontok javarésze már ott is szerepelt, ezúttal csak az elrendezésük más; azt reméltem, hogy időközben sokkal több történt s ezúttal már a dolgok tényleges állásáról fogunk tájékoztatást szerezni. Ez azonban mindaddig nem mehet teljesedésbe, amíg — hasonlóan a magyar gyakorlathoz — helyszíni bizottságok nem szervez­tetnek. mert, sajnos, a nemesi rend Erdélyben nem vesz részt a közteherviselésben s ennek folytán az esetenként tett

Next

/
Oldalképek
Tartalom