Századok – 1941

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Széchenyi 337

SZÉCHENYI 341 hagyományos nyugalmukból nehezen kimozdítható honfitársait támogatásukra, hogyan iparkodott a kormányzat támasztotta nehézségeket az útból elhárítani és azután az új életre keltett intézményt kezdeti nehézségein átsegíteni, — hanem a nagy tettet, mint egészet. Ez már világosan előtte állt, mikor a kerületi táblán a magyar nyelv ügyében először fölszólalt és nagy vonásaiban már első könyvében, a Hitelben tisztán kibontakozott; nem mint rendszer, megint csak egy gondolat köré csoportosítva, amely mögött azonban a figyelmes olvasó észreveheti, hogy a gondolatot minden vonatkozásban végiggondolta, hogy —ha azt tovább fejtegeti — semmiféle részről nem fognak zavaró tényezők föllépni, amelyek levont tételeit megingatnák vagy akárcsak meggyengíthetnék. Ez az átgondoltság fogja össze Széchenyi egész élete művét egy egységes alkotásba, egyetlen hatalmas tettbe, tengődő nemzete életerejének nagyszerű regenerálására. Az, amit Széchenyi nemzete fölemelése alatt értett, nem volt a puszta anyagi talpraállítás. Ez utóbbi azon a réven jutott programmjába, hogy a szellemi fölemelkedésnek bizonyos jólét az előfeltétele, amely megadja a lehetőséget nemcsak egynéhány kiválasztottnak, hanem széles rétegeknek, hogy művelődjenek és a megélhetés eszközeinek megszerzésén túl szellemiekkel is foglalkozzanak. A gondolkodás hiányát kifogásolta, az egyoldalú megelégedést a testi jóléttel, a magasabb célkitűzések szükségének hiányát. Ezért akarta megmutatni haladottabb nemzetek életviszonyait, emelkedett életstílusát és gazdag tartalmú gondolatvilágát. Az a felemelés tehát, amelyet ő akart, fölszabadítás volt a szűkkörű anyagias élet rabszolgaságából: a lélek felszabadítása szabad szárnyalásra. Értelmi, szellemi és erkölcsi fölszabadítás, amely elparlagiasodott nemességünk előtt is a vidéki élet egyhangú tunyasága helyett szélesebb látkört kívánt megnyitni, összehasonlításokra módot adni és ezzel a józan bölcseséget öregbíteni, rámutatni gazdasági, szociális és értelmi elmaradottságunkra, ösztönözni a cselekvésre, a mozgékony tevékenységre nemcsak az egyes, hanem a nemzet szebb jövője érdekében. Küzdelem a haladásért, az előretörekvésért — a maradi mozdulatlanság ellen. Ezt a megmozdulást mások is akarták, de nem mindig a higgadt bölcseség oktató szavával, egyesek inkább a szenvedély szűk érzelmi húrokon könnyebben visszhangot keltő tetszetős jelszavaival. így került Széchenyi bölcsesége két véglet ütközőpontjába. Tervét és munkáját mindegyiküktől féltenie kellett, de a radikalizmust a maradiságnál is nagyobb veszedelemnek érezte, amely nagy gonddal kezdett művét