Századok – 1941

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Széchenyi 337

DOMANOVSZKY SÁNDOll egykönnyen rombadöntheti és a nemzetet is magával ránt­hatja. Ebből származtak lelkének kínzó vívódásai. Boldoggá, virágzóvá és műveltté akarta tenni nemzetét. Lelki szemei előtt látta céljának megvalósulását. De aki hevülő lelkét any­nyira kizárólagosan ennek a föladatnak szentelte, abban min­den akadálynak, amibe ütközött, erős visszahatást kellett kiváltania. Minden depresszió tehát ebben az irányban bon­takozott ki; élete művét, annál is többet: nemzete létét lát­szott veszedelembe dönteni. S amikor ezek a veszedelmek nem­csak a maradiság, hanem a türelmetlen radikalizmus oldalá­ról is fenyegettek, föllépett az önvád, vájjon helyesen csele­kedett-e. vájjon a saját izgatásának nincs-e része abban, hogy a dolgok ilyen irányban fejlődtek? Ez juttatta Széchenyit a dinasztiával történt összeütközés pillanatában Döblingbe. Széchenyi érzésvilágában nagyon nagy szerepet játszott az erkölcsi szempont. A maradiak makacsságát és a radikáli­sok türelmetlen elhamarkodottságát is ebből a szempontból ítélte el. Az előbbieket kárhoztatta. Iiogy nem ismerik föl a magyarság létérdekeit és közömbösen nézik, mint csúszik az lejtőre, az utóbbiakat, mert — a következményeket végig nem gondolva — felelőtlenül mindent kockára tesznek. Épp ebben mutatkozott meg nála a helyzet és a célok világos fel­ismerése és a velük kapcsolatos gondolatsorok tökéletes kiépí­tése mellett másik nagy államférfiúi tulajdonsága: gondolatain és tettein egyaránt feltétlenül uralkodó határtalan felelősség­érzete. Erkölcsi szigora önmagával szemben semmivel sem volt elnézőbb, mint ellenfeleivel szemben. Mint a finom szeiz­mográf. amely megérzi a távoli földrengést, úgy reagált érzé­keny lelke mindenre, ami a magyarság szükséges fejlődését károsan befolyásolhatta volna. Hadakozott befelé és kifelé, jobbra és balra és küzdött azok ellen a ballépések ellen is. amelyeket a nagy építésben esetleg maga elkövethetett volna. <5 adta meg a magyarságnak a példát, hogy életének minden rezdülésével hogyan kell szolgálnia faját, hogy mindent, amit tesz. ebből a szempontból kell felülvizsgálnia. Naplóiban vilá­gosan áll előttünk a szörnyű viaskodás önmagával, saját­magának állandó felelősségrevonása, a kétségbeejtő gyötrő­dés, betartotta-e cselekedeteiben a köteles határokat, a kínzó aggodalom, vájjon valamely külső erő nem dönti-e romba az egész művet, mielőtt megvalósulna? Folytonos harc volt ez lelke szabadságáért és nyugalmáért, de nem a sajátmaga, hanem nemzete létének és boldogulásának kérdésében. A nem­zet eleven lelkiismerete volt ő. A szabadságharccal ez a vilá­gító lélek elborult... De alig ocsúdott föl az ország a bosszú és az elnyomatás keserves megpróbáltatásaiból, Széchenyi is

Next

/
Oldalképek
Tartalom