Századok – 1941

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Széchenyi 337

SÜÉCHKNYI olvassuk, de a francia forradalom lényegéről, a mélyben ható ellenállhatatlan erőkről az ő előadása nem világosít fel. az esetlegességek külsőleg kevéssé összefüggő sorozatában elvesznek a problémák, tehát a gondolkodó ember igényeit és tudásvágyát ez a módszer már nem elégíti ki; lebilincselően szórakoztat, de nem tanít. Szem elől téveszti a történelem niélv értelmét, „magistra vitae" föladatát. Az igazán nagy embereket ez a szemlélet azért korántsem szorítja háttérbe, csak igazságosabb és magasabb mértéket alkalmaz, amely mellett kevesebb lesz a nagyság és nem mindenkit, akit helyzeti energiák sodortak előkelő pozícióba és juttattak hatalomhoz, — melynek birtokában többé-kevésbbé jól töltötték be helyüket — nevezünk nagy férfiúnak, hanem csak azokat, akik fennkölt szellemükkel, munkájukkal és messze kiható elhatározott cselekedeteikkel a szellemet hajtották hatalmukba és vezették új utakra. Csak ebben a megítélésben és ebből a szemszögből ítél hetjük meg igazán Széchenyi István grófot. így tekintve a kérdést, nem fogunk a politikai sakktábla korlátolt kereteiben gondolkozók hibájába esni. nem fogjuk Széchenyi szemére vetni, hogy egynémely türelmetlen, népszerűséget hajhászó ellenfelével szemben ő is elvesztette türelmét, hogy a földhözragadt, fölemelkedni nem tudó nyárspolgáriasságot szívből megvetette, hogy az alkotó kormányzati munkát· a szónoki párviadalok elvakító sikereinél többre tartotta, de sikereit sem fogjuk Deák Ferenccel Széchenyi elismert ..szerencséjének" tulajdonítani. Nem azt fogjuk nézni, hogy a Hitelt sok helyt megégették, hanem azt a lángot fogjuk látni, amelyet ez a munka gyújtott a lelkekben, s amely, a szerencsétlen viszonyok közt tespedő nemzetet magával ragadva, olyan fejlődésre emelte, hogy mély elmaradottságából kiemelkedve, aránylag rövid idő alatt a nyugati nemzetek bár erőben szerény, de szellemben egyenrangú társává tette. Lelki szemeink ma is a centennárium fáklyavivő stafétáin függenek, akik elvitték a lángot nagyszerű alkotásaihoz és azután a négy világtáj felé az ország mai határaiig, de mégsem fogjuk Széchenyi nagyságát az Akadémián, a Lánchídon, a Vaskapun, a gőzhajón vagy a Hengermalmon lemérni, mert tnindezek csak egyes eszközök voltak kitűzött célja szolgálatában, hogy nemzetét a ,,nagv parlag" elhanyagoltságából kiemelje. Milyen szörnyű nehéz föladat volt ez! Hányan próbálkoztak előtte is egy-egy szerény pontról kiindulva, hogy eloszlassák a tudatlanság, műveletlenség és közömbösség sötétségét! Fölrázni a nemzetet a fizikai kielégültség alantas