Századok – 1941

Történeti irodalom - Juhász István: A reformáció az erdélyi románok között. Ism.: Jakó Zsigmond 299

288 TÖRTÉNETI IRODALOM 301 hogy a Popa Grigore-colligatumhoz hasonló ortodox kéziratok, egyházi munkák vizsgálata közelebb vezet a románság tőlünk annyira különböző lelkületének megismeréséhez. Népiségtörténeti érdeklődésű egyháztörténésznek kínálkozó feladat ennek a lelkiségnek a vizsgálata, mert ez választotta el az egy faluban élő román és magyar jobbágyot, s végeredményben — minden passzivitása ellenére is — ez okozta a román reformáció bukását. Levéltáraink mélyén, különösen a XVIII. századtól kezdődőleg, némaságra kárhoztatva feküsznek a kérdésre fénytvető adatok. A magyarországi román reformációban két korszak különböztethető meg. Első szakasza János Zsigmond halálával zárul, a második Bethlen Gábor trónralépésével kezdődik ; kettejük között átmenet a Báthoryak katolikus szellemű uralma, amikor az államhatalom a protestáns törekvéseket nem támogatta. A reformált magyar és szász egyházak már szervezkedésük közben igyekeztek a megismert igazságokat továbbítani a közöttük élő románoknak. Nem tömegesen áttéríteni, hanem inkább meggyőzni akarták őket. Törekvéseik eredményei az első románnyelvű könyvek ; s így lettek a koruk új eszméit közvetítő magyarok és szászok a román nemzeti irodalom bölcsőjének ringatóivá. J. részletesen megismertet az 1559—-64 közötti irodalmi előkészítés terméseinek forrásaira, értékelésére vonatkozó véleményekkel. Aprólékos elemzéssel, bőséges szövegösszevetéssel igyekszik a magyar reformáció irodalmának az első románnyelvű munkákra gyakorolt hatását megvilágítani. Különösen tanulságos a Szertartáskönyv (1564) részletes ismertetése. Fejtegetései meggyőznek, hogy a román görög-keleti egyház reformálásának azok az alapelvei, melyeket Bethlen és a Rákócziak teljes erejükkel igyekeztek megvalósítani, már a XVI. században is megvoltak. így tehát a románok közti egész hitújítási mozgalmat egységnek érezhetjük. Ügy látszik, csupán a különböző protestáns irányzatok belső harca és a kálvini reformáció döntő fölényének kialakulatlansága miatt nem. ismerhető fel a kezdeményezésekben az a határozott irány, mely a XVII. századi román hitújítást jellemzi. Bár a Báthoryak kora nem kedvezett ezeknek a protestáns törekvéseknek, vannak ebből az időből is határozott adataink a reformált román egyház fennállásáról. 1577-ben és 1608-ban püspökéről hallunk, az új kálvinista uralom beköszöntekor ρ ;dig, 1616-ban, egyedül Váradon egyszerre 50 román református papot szenteltek fel. Ezek az adatok figyelmeztetnek, hogy a XVI. századi reformációt is jóval eredményesebbnek tarthatjuk, mint eddig tették. A románnyelvű irodalom kialakításában megfigyelhető magyar közreműködés minden ellenkező értékelésével szemben döntő érvként hivatkozhatunk arra, hogy az erdélyi protestántizmus akadályoztatása idején, a Báthoryak korában, a román nemzeti nyelvű litteratúra teljesen elnémult. Meggyőzően mutat rá J., hogy a szlávnyelvű keleti teológiai irodalom a reformáció visszahatásaként lendült fel és ugyancsak annak ellensúlyozására kapták az erdélyi görög-keleti románok a Báthoryaktól püspöki szervezetüket.