Századok – 1941

Történeti irodalom - Németh Gyula (szerk.): Attila és hunjai. Ism.: László Gyula 288

288 TÖRTÉNETI IRODALOM 288 mindennél meggyőzőbben. Ebben az egyéniség elfojtását látni tévedés, biszen C. liberalizmusa — ha csak hallgatólagosan is — szintén az abszolút erkölcsiségre épült fel, vagy legalább is arra, hogy az ember a Jó ismeretében igyekszik is azt elérni (ezt a sokratesi tételt azonban már régen megcáfolták). Éppen ezért cáfolta és cáfolja C.-t szinte naponként az élet. Ennek az eszmei szabadsággondolatnak a történeti valóságra való alkalmazása természetesen erősen szubjektív, dogmatikus történetszemléletet eredményez. Korok és idők felett álló eszményhez szab mindent, e szerint értékel és válogat. Magától értetődően legközelebb áll hozzá a liberális kor, melyben szabadon tombolhatott az egyéniség — legalább is eszmei síkon. A valóságban azonban ez a szabadság csak kevesek életében érvényesülhetett : pl. a szabad verseny a gazdaságilag gyengébb, dolgozó rétegek elnyomására vezetett, a szabad sajtó pedig a politikai és gazdasági hatalmasságok propaganda-eszközévé vált idők folyamán. Az a kor, „mely kimondhatatlan erőfeszítéssel" vívta ki a szabadságot, egyszersmind el is játszotta a történeti valóságban éppen a szabadság ellen való visszaéléseivel. S lia korunkban a Szabadság gondolata helyett egyre jobban a Szabály uralma válik általánossá, az nem kis részben az előző kor e visszaéléseinek következménye. C. azonban statikus szemléletével csak az eszmei szabadságtól való eltávolodást veszi észre, s ennek alapján ítél. Ügy járt ő is, mint oly sok filozófus, aki az eszmék világából a történeti élet területére tévedt : öröknek, változhatatlannak megismert eszméit keresi, hozzájuk méri a folyton változó valóságot. Ε hiányosságokat és túlzásokat nem tekintve azonban sok olyan gondolat van C. eszme-világában, amit ugyancsak érdemes lenne a ma emberének megszívlelnie : különösen azoknak a „politikai fajbiológusok"-nak, akik itt-ott már valóban faji matematikáról is ábrándoznak, s a szellem egyetemes és örök értékeit politikai és időbeli határok közé akarják kényszeríteni. A szellem, a gondolat s az egyén szabadsága kétségtelenül örök eszmény. Ahhoz azonban, hogy ez az eszmény valósággá is váljék, etikailag szinte tökéletes emberiségre van szükség : azért, hogy az ember élni is tudjon a szabadsággal. Ezért nem lehet meghagyni az embert „ősjogában, a tévedésben és a vétkezésben", mert ez mások szabadságának rovására megy — amint azt az élet számtalan esetben bizonyította és bizonyítja. A szabadság kora tehát nem mögöttünk, hanem előttünk van. S abban is igaza van C.-nak : ennek eljövetelén fáradozni mindazok számára szent kötelesség, akik a biológiai lét materiális határain felülemelkedtek. Guoth Kálmán. Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. (A Magyar Szemle könyvei, XVI.) Budapest 1940. 8° 330 1., 20 t., 2 térkép. Németh Gyula azt írja tömör előszavában, hogy ez a munka a közönség szélesebb rétegei számára készült, de megjelenését tudományos szükség is indokolta. Az összegezés természetében rejlik, hogy nem csupán restrospektív értékű, hanem egyúttal