Századok – 1941

Értekezések - HALÁSZ GÁBOR: A naplóíró Széchenyi 278

A NAFLÓÍRÓ SZÉCHENYI 279 végletek közt hánykolódó nagy lélekre, amelyik életét egyetlen iramban éli le, lázasan áradó gondolatok, végsőkig feszült hangulatok között, egyetlen szenvedélytől emésztve, ezer kicsinyességtől sorvasztva. A sodródásban néhány makacsul visszatérő eszme jelzi a lélek legbensőbb baját, gyógyíthatatlan sérüléseket, a roskadozó élet legfőbb tehertételét. Ez állandó motívumokból próbálunk a következőkben egyetkettőt felvázolni. Nem érintjük itt a tulajdonképeni magánéletére, szerelmeire, sógornője tragikus halálára és más homályos bűnökre vonatkozó célzásait, melyek tovább aligha tisztázhatók s megmaradnak a képzelet iszonyú játékának, nem vizsgáljuk lelkiéletének bonyolult drámáját, melyet más alkalommal iparkodtunk elemeire bontani. Rövid vázlatunk Széchenyi közszerepléséről szól, amint az ő képzeletvilágában a naplófeljegyzések tanúsága szerint tükröződik. Ε közpálya legfőbb hiánya érzése szerint, hogy egyáltalán nem pálya. Attól a pillanattól kezdve, hogy az 1825-i kerületi ülésen mint főrendi vendég és katona kétszeresen oda nem tartozón teszi meg sorsdöntő ajánlatát, végig elkíséri a nyugtalanító tudat, hogy alapjában csak magánemberként izgat és teremt, felelős tényezővé sohasem lesz. (Kivéve a sors iróniáját, a forradalmi kormányban részvételt, ahol elvei rombadöntésében kénytelen hivatalosan segédkezni.) Bármilyen nagyszerű a meglevő hivatásérzés, tehetetlen dühvel vagy keserű megalázottsággal tölti el a hiányzó hivatal, vezető állás, ahol agitáció és ostromló memorandumok nélkül, a maga kezdeményéből valósíthatná meg terveit. Az a furcsa reformer ő, ki pályája végéig más uralkodó tényezők meggyőzésére, jóindulatára szorul, mások makacsságának hoz áldozatot ; s bármennyire magasabbrendű a szerepe a puszta hivatali szolgálatnál az ítélő utókor szemében, az élőt nem vigasztalja a képzelt és valódi hátrányokért. „Sitzung bei Nitzky — jegyzi fel 1831 augusztus 23-án —τ Um was ich klüger und gescheider bin und habe doch so wenig Einfiuss ! Wird denn der Tag niemals grauen, wenn meine Sphaere grösser wird ?" (IV. 200. 1.) Számtalanszor megcsillan a remény, hogy teret juttatnak neki, memorandumokban nyiltan fel is ajánlja szolgálatait, de újra és újra sikertelenül, s elkeseredetten jegyezheti fel : „Ich bleibe demnach, was ich bin, das heisst nichts." (VI. 209. 1.) József nádor halálakor egy darabig nádornak emlegetik, István főherceg, a valódi utód, elé azonban alig akarják beengedni, mert nincsen tisztsége. Helyzete különösen a kormánnyal szemben tisztázatlan, itt nézik a legnagyobb gyanakvással