Századok – 1941

Történeti irodalom - Páll György ld. Jakabffy Elemér 89

ti 2 TÖRTÉNETI IRODALOM A világháborúval járó nagv megrázkódtatások a sokszínű bánsági társadalom tagjait nyílt színvallásra kényszerítették s aszerint, hogy valaki a származás vagy a közös mult kötelékeit érezte erősebbnek, szakadt el a magyarságtól, illetve tartott ki mellette. Éppen a bánsági középosztály fentemlített összetételéből érthető meg, hogy itt jóval többen választották el sorsukat a kisebbségbe került magyarokétól, mint a Romániának jutott más területeken. Bár a szerb és a román propagandán kívül már a háború folyamán a nagynémet mozgalom is kezdte éreztetni hatását, a svábság csak akkor lépett külön útra, amikor a magyar állam gépezete itt megszűnt működni és a hatalom különböző nemzeti tanácsok kezébe került. 1919 augusztusáig a svábok tekintélyes része — a szászok fáradozásai ellenére is — kitartott a magyar állameszme mellett, csak a Bánság kettéosztása után kezdett öncélú, magyar érdekekkel már nem törődő, sőt azokat gyakran keresztező nemzeti politikába. Hasonló utat tett meg a korábban hangosan és türelmetlenül magyar zsidóság : a nyílt állásfoglalástól tartózkodva, lassanként cionista alapon külön igyekezett érdekeit megvédeni. A fenti két réteg tehát nem követte a magyarságot a többségi sorsból a kisebbségibe. A gyökértelen tisztviselők repatriálása és a földbirtokosok tönkretétele után főként falusi lakosságból, iparosokból és egészen vékonyra zsugorodott középosztályból állott a bánsági magyarság. A tekintélyes számú magyar gvári munkásság az átalakulás idején kommunista eszmék hatására távolmaradt a nemzeti kisebbségi mozgalmaktól s csak jóval később, eszményeiben csalódva döbbent rá, hogy vállalnia kell fajtársai sorsát. Ezek voltak tehát az elemek, melyekből a kisebbségi magyar társadalom kialakult. Első szervezkedésük politikai volt, de ez a többségi hagyományok szerint működő szövetkezés nem bizonyult életképesnek s később helyet adott a Magyar Pártnak, melynek sikerült aztán a nemzeti elemeket összefogni. .1. és P. könyvének második részében annak a nagv átalakulásnak gazdag adattárát kapjuk, melyen a bánsági magyarság 1918—1938 között keresztülment. Céljuk ezzel „nem a sebek feltépése, a panaszkodás vagy vádaskodás, hanem a tények egyszerű lerögzítése." Nyugodt hangon ismertetik ezt a folyamatot, melyet minden téren a magyarság óriási veszteségei jellemeznek. Azt hisszük azonban, nem tévedünk, ha egyes felemelő jelenségekből arra következtetünk, hogy a számbeli megfogyatkozás, elszegényedés mellett a bánsági magyarok öntudatosodásával is számolhatunk. Az ottani magyarság összes életnyilvánulásáról tájékoztató gazdag anyaggal itt részletesen nem foglalkozhatunk, különös jelentőségüknél fogva azonban ki kell emelnünk az iskolák sorsáról, az egykori magyar telepesközségekről és a földbirtokreformról szóló részeket. A magyar falusi népesség nagy része szórványokban élt, de az uralom változás előtt többnyire anyanyelvén tanulhatott, mert a svábok, hogy gyermekeik a magyar nyelvet elsajátíthassák, szívesen államosíttatták iskoláikat. Az új impérium