Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83
A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 73 legalább százszorakkora magyar nemesi társadalmat. Erdélyt úgy szeretné beállítani, mint önálló fejlődésegységet, ezért siklik el Mátyás adóügyi reformja mellett, amely a lázongást valójában okozta. De azt sem bánná, ha olvasója már ekkor is román egységtendenciákat fedezne fel Erdélyben, ezért szúrja be a lázadás bevezetésébe a vajdasági kapcsolatok meglazultáról s a tartomány elhagyatottságáról szóló költői részt. Sőt arra is módot talál, hogy megrója azokat, akik netán ma is máskép vélekednének Erdély életútjáról ; ezért gúnyolja általánosságban az erdélyi gőgöt, amely nem akar a romániai okos szóra hallgatni. Politikai beállítottsága és magyarellenessége tehát olyan erős, hogy egy ilyen rövid részbe is utat talál. Mint láttuk, Giurescu sem kedveli a magyarokat, de legalább formailag megmarad az adatoknál, s a történetet józanabbul, önmagában próbálja ismertetni. A felfogásbeli különbség tehát itt is szembeszökő, de erre elvégre elkészülhettünk két olyan írónál, aki tudatosan vallja magát más irányhoz tartozónak. Sokkal meglepőbb, hogy egyszerű adatszerű részletekben is jelentősen eltérnek. lorga szerint egy trónkövetelő volt, Petru Áron, ezt vitte magával Mátyás, hogy István helyére ültesse, 14—15. éjjelén volt a döntő ütközet, amelyben Mátyást több nyíl találta, s István mindjárt a menekülő magyarok nyomában dúlta át a Székelyföldet és fogta el Petrut. Giurescu ezzel szemben két trónkövetelőt említ, s közülük Berindeit nevezi meg Mátyás kísérőjéül ; a csata szerinte 15-én estére esett, Mátyást csak egy nyíl érte, a Székelyföld pusztítása és Petru kézrekerítése pedig később történt. Mint láttuk, a hadjárat okait is másképen adják elő. Mindkettőjüknél vannak viszont részek, amiket a másik elmellőz. így lorga szerint egy magyar kereskedő előre hírül hozta, hogy a moldvaiak támadásra készülnek, Giurescu viszont azt állítja, hogy Isaia vornic engedetlensége okozta a magyar király megmenekülését. A kisebb jelentőségű eltérésekről (bojárok leszállása lovaikról stb.) nem szólunk, csak még azt említjük meg, hogy lorga önmagának is ellenmond, amikor semmi ellenállást nem tanúsító országról beszél, holott pár sorral előbb azt írta, hogy István többször összecsapott Mátyással. Ennyi eltérés tisztán eseménytörténeti részletekben elég sok, tekintve, hogy egészen rövid szövegről van szó, amely ráadásul éppen a moldvai történet egyik legjobban feldolgozott korszakára vonatkozik. Ez is arra vall, hogy a román történetírásnak ma még elemi kérdésekben is igen sok a tisztáznivalója. Ebben az esetben, tekintve, hogy a magyar forrásanyagot régóta, újabban pedig már az idevágó moldvai forrásokat is jól ismerjük, mindössze arról lenne szó, hogy az írók alapos kritikával rostálják meg adataikat. Kellő gonddal el lehetne érni az eseményeknek olyan kiegyensúlyozott előadását, amely az összes eltéréseket áthidalná. Ezt azért állíthajuk ilyen bizonyosan, mert annak idején magunk is megkíséreltük, hogy Mátyás és Nagy István összeköttetéseit adatszerűen feldolgozzuk, s így az anyag természetével tisztában vagyunk. Ami a hadjárat egykorú forrásait illeti, valamennyien
