Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

74 ELEKES LA.JOP udvari eredetű hírekre támaszkodnak, tehát alapos ellenőrzésre szorulnak, másrészt ellentétes oldalról kapván értesülésüket, egymásnak élesen ellenmondanak, legalábbis a végső győzelem kérdésében. Kritikai egybevetésükből tehát csak a háború okait, idejét s lefolyásának főbb vonalait lehetne tisztázni, ha újabban nem vált volna ismertté egy viszonylag tárgyilagos és részletesen értesült forrás, amely a végső nehézségeket is áthidalja. Ezt, az O. Gór kától közölt németnyelvű moldvai krónikát mindkét román szerző jól ismeri, Iorga idézi is, de felületesen siklik át rajta, Giurescu pedig éppen ott nem aknázza ki, ahol szükség van rá. Ehelyett az elméletükkel ellenkező adatokat egyszerűen elvetve, makacsul ragaszkodnak a nekik kellemesebb, egyoldalú megoldáshoz. Tárgyilagosan, a hadjárat lefolyása a következő. Mátyás Moldvát birodalmához tartozónak, Istvánt pedig hűtlennek tekintette. A vajda ugyanis elfoglalta Chiliát, a fontos aldunai erődöt a magyar várőrségtől, támogatta az erdélyi zendülőket és hűséget fogadott Kázmér lengyel királynak, aki ezidőtájt éppen egy Mátyás-ellenes cseh-lengyel-moldvai szövetség létrehozásán fáradozott. Ezek a tények okozták a háborút. Innen a román írók előadása nagyjából helyes—kisebb eltérésekről és a romantikus átszínezésről most nem szólva -— egészen a bányai csatáig. Ebben Giurescu nagyon elrajzolja a küzdők számarányát. A forrásadatokból ezt nem lehet pontosan megállapítani —- mellesleg : a Giurescunál olvasható két szám együtt csak egy forrásban, Carbo dialógusában fordul elő, de úgy, hogy a moldvaiak voltak negyvenezren s a magyarok tizenkétezren ! —, másrészt azt már a román hadtörténet hivatott művelője, R. Rosetti is kétségbe vonta, hogy a magyar sereg olyan számbeli fölényben lett volna, mint a régebbi román irodalom, s most Giurescu beállítja. Ami az eredményt illeti, a megtámadott magyarok elkeseredett kézitusában végül is felülkerekedtek, de maguk is olyan veszteségeket szenvedtek, hogy a hadjárat célját, István letételét nem tudták elérni. A zsákmányolt zászlókkal, saját hadiszereik egy részét hátrahagyva, rövidebb úton vonultak haza. Közben István, hamarjában összeszedett csapataival, további károkat okozott nekik. A hadjárat tehát nem vezetett teljes eredményre, bár mint büntetőexpedíció a városok felégetésével elérte célját. Szó sem lehet azonban arról, hogy Mátyás Bányánál megsemmisítő vereséget szenvedett volna. Ezt a képet kapjuk a moldvai hadjáratról, ha tárgyilagosan mérlegeljük az adatokat. A román írók ezt nem tették meg, s így összeütközésbe kerültek egymással és az adatokkal.1 A moldvabányai csata a román történetírás egyik reprezentatív eseménye. Állítólag a magyarokat győzték le itt, és úgy látszik, még a tárgyilagos tudós, Giurescu sem tud megfeledkezni 1 A források részletes értékelését ld. Elekes : Nagy István moldvai vajda politikája és Mátyás király (Budapest 1937), 25—38. 1. Ezt a munkánkat az alábbiakra nézve is alapul használjuk.