Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 59 erdélyi úttörőinek, Sinkainak és Maiornak munkáiról, amelyek a kezdet minden nehézségével küzdve, maguk is alig lépték túl a krónikások színvonalát. A vajdaságokban ugyan későbben kezdődött a nemzeti jellegű történetírás, de Moldva és Havasalföld egyesítése után, a nagy beteljesülés boldog mámorában annál nagyobb lendületet kapott, és jóval mozgékonyabban fejlődött. Természetes, hogy itt, az önálló román állam keretei közt találjuk a nemzeti történetírás első nagy kibontakozásait. Ezek, mint említettük, Hasdeu és Xenopol munkásságával kapcsolatosak. Előbbi, aki mint jeleztük, a forráskutatás terén is jelentős érdemeket szerzett, tulaj donképen nyelvész és irodalomtörténész volt ; foglalkozása határozta meg működési területét : legfontosabb müveiben a román őstörténetet kutatta, a nyelv latin elemei alapján, a dáciai kontinuitás humanista írói hagyományának jegyében. Megállapításai nemcsak magyar oldalról részesültek éles bírálatban, de sok lényeges pontban már a román tudomány is túlhaladt rajtuk. Azonban úgy meggyökereztették a dáciai kontinuitás eszméjét, hogy azóta minden román szintézis kényszerűen erről az alapról indult ki, önmagának okozván ezzel a legsúlyosabb, megújuló problémákat. Xenopol történész volt, éleselméjű, képzett tudós. Kitűnő agya megbirkózott azzal a majdnem lehetetlen feladattal, hogy a kontinuitás elméletét történelmi oldalról is elfogadhatóvá tegye, és még mielőtt a forrásfeltárás komoly eredményekig juthatott volna, a rendelkezésére álló gyér anyagból nagy szintézist tudott teremteni, amely bővítve, úgy látszik, még napjainkban is kelendő Romániában.1 Mai történész elámul, hogy miből és hogyan lehetett akkor szintézist írni, s erre csak a módszerben találhat feleletet : az adatok óriási hézagait elméletek hosszú sorával hidalták át. Természetesen amíg az adatok maguk is nélkülözik a komoly kritikai elbírálást, szintetikus feldolgozásukra alig van lehetőség. Nem volt Xenopolék korában sem, de a közvélemény szintézist követelt, minél szebbet és nagyobbat, hogy kielégítse az egyesüléskor önmagára ébredt, de jelenével még elégületlen, európai helyét kereső nemzeti öntudatot. A szintézisek tehát létrejöttek, még mielőtt alapos részletmunka előkészíthette volna erre az anyagot, sőt mielőtt maga az anyag együtt lett volna. Megállapításaik, gondos forrásmunka eredményei helyett, gyakran üres feltevésekre, szunnyadó nemzeti vágyak történelmi visszavetítésére épültek. A nemzeti közvélemény azonban szomjasan itta be ezeket a megállapításokat, és úgy átszőtte némelyiket az önérzetnek s a jelen életnek száz szálával, hogy ma is hagyományok erejével köti a tudományt. A századfordulón visszahatás mutatkozott. Megnőtt az anyag, s vele a történetírás kritikai előkészítésének szükség-1 A. Xenopol : Istoria Românilor ín Dacia Traiana. Mint Carabaç könyvjegyzékéből látom, legfrissebb kiadásának utolsó kötete 1930-ban jelent meg. — Hasdeu főbb müvei : Istoria critica a Românilor (Bucaresti 1875) ; Din istoria limbii románé (Bucuresti 1883) ; Strat si substrat (Bucureçti 1892).