Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

00 ELEKES LA.JOP érzete. Üj képzésű tudósok törtek az élre, így Bogdan, akinek irodalmi munkássága eltörpül ugyan közlései és óriási anyagismerete mellett, de mintegy már ezzel is az alapos kritikai előkészítést hangsúlyozza. Megvolt az erkölcsi bátorsága arra, hogy új utakon járjon, akkor is, ha ez előreláthatólag kellemetlen következményekkel járhat. A divatos írókkal szemben meg merte mondani, hogy az akkor igen nagyra tartott, vitéz, de kegyetlen XV. századi vajda, Vlad Tepes, beteges egyéniség volt. Hangsúlyozta, hogy a románság fejlődése során sokat vett át idegen népektől, így például a bulgároktól.1 Ilyen bátor szembehelyezkedés a romantikus iránnyal, amely a történeti hősök egyéniségét minden ,,rút" vonástól meg akarta szabadítani, a fejlődést pedig idegen hatások nélkül, tisztán a nemzeti alapokból szerette levezetni, valóban merész és gyökeres fordulat volt, de eredménye, sajnos, nem mutatkozott. Bogdan és hozzá sokban hasonló kortársa, az idősebb Giurescu, nem tudtak iskolát formálni. Valamivel nagyobb hatást gyakorolt náluk D. Onciul, aki az egyetemi oktatásba bevezette a modern szemináriumi képzést, és tanítványait mindenképen pontos anyagismeretre, kritikai munkára igyekezett serkenteni.2 A romantikus szintézisekkel szemben tehát fejlődésnek indult egy kiforrottabb, kritikaibb irány, amely előbb az anyag pontos ismeretét követelte, s részmunka felé hajlott. Erre csakugyan nagy szükség lett volna, mert a századforduló előtt maga a forráskritika is csak elnagyolt munkát végzett, s az anyag részletes, sokoldalú megvilágítását lehetővé tevő segédtudományok úgyszólván teljesen hiányoztak. Ma is csak éppen hogy megindultak, de akkor a történetíró minden volt egyszemélyben : forrásgyűjtő, paleográfus, régész és címerszakértő. Ez a polihisztori lekötöttség majdnem lehetetlenné teszi az elmélyülő munkát, helyénvaló tehát, hogy a józan kritikai irány a részfeldolgozások felé törekedett. Sok hatása azonban nem volt, mivel a kor a szintetikus munkának kedvezett, s a nemzeti eszme is nagy, átfogó művet követelt, amely a románság történetét minden addiginál fényesebben és egységesebben mutassa be. Ezt a munkát végezte el N. Iorga, akinek hatalmas egyénisége rövidesen elhomályosította minden elődének és kortársának nevét, s egy emberöltőn keresztül egyeduralkodóan szabott irányt a román történetírásnak. A romantikus szintézist újra felemelte, a részletmunkát s a kritikaibb felfogást háttérbe szorította, s ezzel, bármily nagy és értékes munkát végzett volna egyébként , a román történettudománynak inkább kárára, mint hasznára volt. Iorga munkássága, méreteit tekintve, minden elismerést megérdemel. Bámulatos annak az embernek munkabírása, aki 1 I. Bogdan : Vlad Tepeç çi naratiunile germane §i rusest asupra lui (Bucureçti 1896), ill. Românii Bulgarii, raporturile culturale si politice (Bucureçti 1895). 2 Sulica i. tanúim, ezt az egész átmeneti kort Onciul nevével jellemzi.