Századok – 1940

Szemle - Veress Endre: Gyula város oklevéltára. Ism.: Eperjessy Kálmán 459

460 SZKMLE megye múltjának feltárásával. Gyula monografusa abban a szerencsés nelyzetben volt, hogy főleg a régebbi korokra vonatkozólag több értékes előtanulmányra támaszkodott. Bő történeti anyag alapján és a helyi viszonyok pontos ismeretében vizsgálja a városalakító tényezőknek : a monostornak, várnak és uradalomnak szerepét Gyula történetében. A monostor körül települő község a tatárjárás után jut fontosabb szerephez. Megerősítik és városjogot kap. A település igazi virágzása az Anjouk és a Hunyadiak korára esik. A Losonczyak, Marótiak, Korvin János és Brandenburgi György földesúri hatósága alatt már 43 faluból és pusztából álló uradalom központja. Ezután osztozik az ország változó sorsában. Mohács után 14 éven át végvár (1552—1566), a bécsi udvari haditanács kormányzata alatt ; kétszer visszaveri a török ostromot, de az 1566-i támadásnak nem tud ellenállni, 129 évre török uralom alá kerül. Katonai és gazdasági jelentőségét a hódoltság alatt is megtartja: palánkváros, szandzsákszékhely lesz, uradalmához 3 város és 37 falu tartozik. A tekintélyes számú rác lakosság a Rákóczifölkelés idejében hagyta el a várost. Az új fejlődés ezután indult meg, jórészt az új földesurak : a Harruckern és Wenckheim család hatása alatt. Harruckern János 1715-ben magyar és német laksságot telepít Gyulára. Két külön község alakul több közös intézménnyel : Magyar- és Német-Gyula. A város további történetét e kettős település határozza meg a szívós küzdelem árán kiharcolt egyesítésig (1857). A városfejlődés ismertetése után szemléltető rajzokat kapunk a várról, az uradalomról, a politikai, nemzetiségi, társadalmi és gazdasági viszonyokról. Az uradalom katonai és gazdasági központja a vár volt, a Fehér-Körösre támaszkodó kettöspalánkú erődítés ; már a XV. sz.-ban zárt várkastély, s bár nyugati értelemben vett modern bástyás várrá a török miatt nem épült ki, katonai jelentőségét a szatmári békéig megtartotta, beletartozott a Várad—Borosjenő— Lippa védelmi rendszerbe. A Maros-tiszavidéki határőrvidék felállításakor határőrséget kapott. Az újjáalakuló Gyula társadalmi és gazdasági viszonyairól tanulságos képet kapunk. A földesúri hatóság alatt élő jobbágy, nemes, lionorácior fes zsidó lakosság szervezetének leírása jó összehasonlítási alap hasonló közigazgatástörténeti vizsgálatokhoz. A gyulai jobbágyközségben a nemesség az évente választott hadnagy és kishadnagy felügyelete alatt külön szervezetben élt. Mindezt a szerző a vonatkozó irodalom ós széleskörű, főleg újabbkori helyi levéltári anyag alapján adja elő, értékes szemléltetőanyag : térkép, tervrajz, kép kíséretében. Könyve szorgalmas és jó összefoglalás a város történetének egyes szakaszairól. A fejezetcímek ugyan nem mindenütt a legtalálóbbak, a két kötet feldolgozásmódja sem egyforma : az első tartalmilag is, formailag is kidolgozottabb, a második inkább adatközlés, a legújabb fejleményeknek : a vasútépítésnek, tagosításnak, iskolaügynek, városrendezésnek stb. leírása. A kevésbbé fontos részletek aprólékos tárgyalása bizonyára alkalmas helyi igények kielégítésére, de útját vágta a nagyobb összefüggések felismerésének. A feldolgozást 789 darabot számláló oklevéltár egészíti ki. Összeállítását megnehezítette, hogy a helyi iratanyag tűzvész folytán 1801-ben megsemmisült ; így a felsorolt oklevelek nagyobb része országos gyűjteményekből, sőt nem egy közülük müncheni, innsbrucki, római, velencei levéltárakból való. Kár, hogy a közzétételt kiszabott keretek korlátozták. Emiatt V. még a középkori iratok egy részét is csak kivonatban közli, a XVIII. századtól kezdve csak mutatóba ad néhány regesztát, s ami a kötetből teljesen kimaradt,