Századok – 1940
Szemle - Gábriel Asztrik: A premontreiek Szent István-tisztelete a középkorban. Ism.: Tóth László 452
452 SZKMLE ható (103. i.). Kemény Zsigmond e „posthumus riportja" szokásos középiskolai olvasmány, — bár nem a Csengery szerkesztésében megjelent kötetben, hanem Kemény Zsigmond műveinek Gyulai Pál által gondozott valamely későbbi kiadásában. A mű nagyobb része az 1790 utáni országgyűlésekkel foglalkozik, bőven és anekdotikusan. Leírja a magyar és az erdélyi rendek küzdelmét a naplóért, Ferenc császár ellenkezését, az első magyar gyorsírók— Gáti István, Dobrossy István, Hajnik Károly, Stuller Ferenc •— küzdelmeit. Hajniknak és egy darabig utódainak is könnyebbségük volt az, hogy a szónokok jelentékeny része leírva adta át beszédét, — ez a divat annyira uralkodott, hogy Kölcsey helyeselte volna, lia a naplóba belekerülnek olyan beszédek is, amelyek el sem hangzottak. Hajnik Károly vezette az országgyűlések gyorsirodáját 180l-ig. Az országgyűlések ritkasága miatt gyakorlott gyorsírók hiányával kellett küzdenie neki is, akár Kónyi Manónak és Fenyvessy Adolfnak, akik Hajnik mellőzésével nyerték el a gyorsiroda vezetését 1865-ben. Azóta meghonosodott a gyorsírói szakvizsga, s egyre szigorúbbá vált ; az iroda munkája is szakszerűbb lett, — a beszédek szövegébe a szónokok egyre kevesebb módosítást vihetnek utólag. Ismerteti S. a gyorsiroda szervezetének legújabb változásait, az ott lüktető izgatott és zaklatott munkát. Szeretettel ír azokról a kartársairól, akik az országgyűlési gyorsirodából más pályára lépve magasra emelkedtek, mint Günther Antal, vagy irodalmi téren szereztek hírt, mint Vikár Béla. Szól emlékezetes gyorsírói eseményekről : az obstrukciókról, Tisza István 1912-i házszabálysértéséről, — a gyorsírók delegációbeli és a trianoni béketárgyaláson (Fabró Henrik) végzett munkájáról. Az illusztrációk legtöbbje a nevezetesebb gyorsírók arcképéből telik ki, néhány fölvétel a képviselőház egy-egy üléséről készült. Aki az országgyűlés és a gyorsírás történetével foglakozik, találni fog a műben hasznos adatokat és szempontokat; a kiaknázást megkönnyíti a betűrendes mutató, nehezíti a szokatlan mértékben szükséges óvatosság. Török Pál. Gábriel Asztrik : A premontreiek Szent István tisztelete a középkorban. Budapest 1938. 8° 9 1. — A mohácsi vész előtti magyarországi premontrei kódexek nyomán G. bebizonyítja, hogy Szent István — akiről már a rend nagy misztikusa, Adamus Scotus, a XII. században úgy emlékezett meg, hogy a hozzá küldött idegen fiakat kegyesen fogadja — a magyar premontrei kolostorokban különös tiszteletnek örvendett. Emlékezetére a magyar egyházakban általában használatos imákon és himnuszokon kívül másokat i.s mondottak és énekeltek. Ezek egyikét, a csúti breviárium Jam lucis orto kezdetű himnuszát teljes szövegében közli az alapos és módszeres felkészültséggel írt tanulmány. Tóth László (Pécs). Bezsák Miklós: A középkori magyar okleveles gyakorlat kapcsolatai a cseh és lengyel okleveles gyakorlattal. Pécs 1939. 8° 57 1,-— B. disszertációja hatalmas, lelkiismeretes munka eredménye. Sokfelől, különösen Csehországra vonatkozólag minden előmunkálat hiányzott, úgyhogy a diplomatikai aprómunkát is neki kellett elvégeznie. Eredményei így is sokatmondók, a magyar diplomatika fontos kérdéseire adnak feleletet. A munka legfőbb hibája talán az, hogy igen rövid. Sokszor szinte az az érzésünk, hogy egy nagyobb munka kivonatát olvassuk csupán. A csekélyszámú magyar diplomatikusok között, márcsak a lengyel ós a cseh nyelv nemtudása miatt is, senki sincs, aki a cseh és a lengyel írásbeliséget és azzal összefüggő irodalmat olyan mélyrehatóan ismerné, mint B. Éppen azért azt vártuk volna,
