Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 361–404

374 ELEKES LAJOS ságban „minden tulajdonom". A nagyurak állattenyésztése az újkorban rendszeresebb formákat öltött, tekintettel a magyarországi kereslet növekedésére. Maga a vajda vezetett, aki a XVI. század vége felé Gratiani tudósítása szeiint évente nagy tömeg marhát szokott eladni birtokairól. A föld intenzívebb kihasználása természetesen csak később következett el, a földmívelésben is eleinte olyan termények szerepeltek, amelyek nem kívántak különösebb gondozást. Mindenesetre már a középkorban szerepelnek olyan adók, amelyek többékevésbbé rendszeres termelésre utalnak, de a különböző állathányadokkal szemben hátrányban voltak, s az oklevelek, melyekben előfordulnak, a vajdasági terület legkorábban betelepített övére vonatkoznak. Ugyanitt malomhelyeket is adományoznak a XV. században, de elég ritkán. Ebben az időben viszont igen kedvelt foglalkozás a méhészet, ami különösen megfelel a félig letelepült, sejtszerű kis közösségeknek. Több oklevél említ méhest (prisaca), méhesnek való helyet. 1439-ben Poiana-kolostor kap eg.y prisacat II. Istvántól, azzal, hogy méheit odaültethesse, s a méhészek ne a vajdának, hanem a kolostornak fizessék a méhek után járó adót. 1451-ben II. Bogdan ad és megerősít „egy méhesnek való helyet a pusztában" Pátru Durneának. A hely határát „a méhesek szokása szerint" kell megvonni. Másutt úgy látjuk, hogy a méhesek határa „oláh szokás szerint" mindenfelé annyi, amennyire egy ifjú el tud dobni egy husángot, vagy egy baltát. Nyilvánvaló, hogy a méhészkedés fejlett volt, kialakult adózása és szokásvilága lévén. A viasz fontos jövedelmi forrás, sokat szerepel a kereskedelmi cikkek közt, a méheseket tehát gondos intézkedésekkel védték. Természetesen ez a foglalkozás sem nevezhető intenzív földkihasználásnak, inkább az állattenyésztéshez tartozik, amint adóját is az állathányadot jelző desetina kifejezéssel illették. De mégis már valamelyest megkötött állapotot jelentett, s gyakran átvezetett a végleges falutelepülésbe. Sokfelé áll Runc nevű község ott, ahol valamelyik középkori méhes szénaszárító tisztása (runc) volt, így például az említett Pátru Durnea pusztai méhesének ,,runc"-ja helyén is falu képződött ezen a néven. Az intenziválódásnak ez a folyamata hosszú idő multán ment végbe, a rendszeres földmívelés lassan hódított nagyobb teret, de a föld sohasem lett olyan alapvető érték, mint nálunk. Szívesen cserélték állatra még az újkorban is, így 1517-ben Neacça és Sora három faluban fekvő birtokaik felét 202 nagy birka, egy 400 asper értékű jó ló és három tejelő tehén ellenében engedték át unokafivérüknek, Sárbu bojárnak. Az élet csak az újkorban rendeződött el a föld