Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 361–404

A ROMÁN FEJLŐDÉS ALAPVETÉSE 371 kés esetére, s biztosítékot kértek, hogy ez nem fog bekövetkezni ; ha mégis megtörtént, az eladó kárpótlást fizetett. A Ganeçti-beli Androsie több társával együtt önmagát adta jobbágynak, miután vándorlásaiban nem járt sikerrel s Târgul-Frumos városban is hiába próbált szerencsét ; a szerződésben külön kikötik, hogy most már nem fognak többet „kószálni", hanem Gàneçtiben maradnak. Ilyenféle figyelmeztetésekre néha egész falvak népével szemben szükség volt. Duca-vodá 1669-ben jobbágyként eladományozza a pisaniakat, s szigorúan meginti : „ne halljam többet, hogy más portákra jártok". Mindeme intézkedések ellenére a vajdaságok a XVII—XVIII. században tele voltak „umblánd", vagabundus néppel, amely, úgy látszik, semmi állandó foglalkozáshoz sem volt kötve. Néha a falvak közelébe merészkedtek, s szabályos szerződéseket kötöttek az ottlakókkal : nyár folyamán velük maradnak, részt vesznek munkájukban, ősszel pedig tovább vándorolnak. E bizonytalan elemeket csak az éhínségek, természeti csapások szorították arra, hogy hosszabb-rövidebb időre földesúri védnökség alá helyezkedjenek, ilyenkor viszont természetesen nem látták őket szívesen. 1719-ben egy havaselvi cigány a török elől Moldvába menekült, s itt éhségében rabságra akarta magát adni, eleinte azonban senkinek sem kellett.1 Láttuk tehát, hogy a vajdaságok népe még az újkorban sem kötődött meg teljesen, szép számmal voltak bizonytalan, állandóan ide-oda mozgó elemei, sőt még a már megtelepült lakosság egy része is könnyen hajlott arra, hogy szállását elhagyva, vándorolni kezdjen. Jórészt nyilván ilyenekből tellett ki az a nagy hullám, amely Erdély románságát ekkortájt oly tetemesen megnövelte. Sajnos, a román népesedési viszonyokról egyáltalán nincs megbízható képünk, népszámlálásokat vagy olyan adatokat, amelyek a lakosság számáról tiszta képet adnának, későbbről sem ismerünk. A román irodalom a középkorra nézve hadilétszámokkal kísérletezik ; egyes nagyobb védelmi háborúkban, ahol népfölkelésre volt szükség, a források nagyven-ötvenezer főre becsülik egy-egy vajdaság haderejét, s ezen az alapon mintegy félmilliós lélekszámról szokás beszélni. Mondanunk sem kell, hogy ez egészen megbízhatatlan. A kulcsszám megállapítására semmi támpont nincs, sőt maga a hadilétszám is kétes, hiszen köz-1 Adatok : Iorga : Anciens documents de droit roumain, I. 225. (jobbágy-katona), 231. (Murgulet), 223—224. (Dragoç), 223. (vásár), 225. (Androsie), 225. (a pisaniak), 231. (vagabundus-szerződés 1692-ből), 250—251. 1. (a cigány). 24*