Századok – 1940

Szemle - Kiss István: Simontornya krónikája. Ism.: Bakács István János 356

356 SZKMLE anyagot dolgozott fel ; könyvét több városlátkép, fényképek .és ízléses művészi fejlécek díszítik. Műve nemcsak a kórház monográfiája, hanem jó összefoglalása Gyöngyös egészségügyi történetének is. Èpcrjessy Kálmán (Szeged). Kiss István : Simontornya krónikája. Simontomya 1938. 8No 335 1., 10 t. — K. kifejezetten „krónikát" írt, „mert így sokkal több adatot lehetett közreadnom, melyek általános szempontból feleslegesnek látszanak és az egységet zavarják, de a helybeliekre nézve fontosnak és érdekesnek mutatkoztak, pedig elsősorban erre kellett figyelemmel lenni". El kell ismernünk, hogy önmérsékletet tanúsít az események előadásában, s igazán felesleges vagy terjengős részletek csak itt-ott akadnak. Egy helytörténeti munka azonban mindig az egyetemes nemzettest történetének mozaikdarabja s nem csupán a helybeliek igényeinek és kívánságainak kielégítése ; s K.-t annái kevésbbé kötötték meg helyi érdekek, mert könyve saját kiadásában jelent meg. Aki pedig ilyen hangyaszorgalommal és szeretettel szedegeti össze az adatokat a vármegyei levéltárból, az Országos Levéltárhói, az irodalomból, az országos viszonylatban is értékes munkát végzett. Simontornya várát a tatárdúlást követő időkben Salamonfia Simon építette. A várhoz tartozó Menyőd község K. szerint besenyő település volt ; de erre nézve nem tud elég megnyugtató bizonyítékokat felhozni. A várnak meglehetősen hányatott élete volt a középkorban : a Laczkffyak, Kanizsaiak, Garaiak birtokolták ; a török után Styrum Miksa kapta a hozzátartozó uradalommal együtt. Unokája, Styrum II. Károly tipikus XVIII. századi indigena főúr. Mindent elkövet uradalmának megnagyobbítására — a Simontornyán letelepedett nemesek jószágait, kúriáit sorra magához váltja —, idegen, morva, német és cseh telepesekkel segíti elő az iparosodást, végrendeletében pedig alapítványt létesít katolikus templomok felépítésére, elaggott nemesek, elszegényedett nők és jó tanulók segélyezéséi e. Ő telepíti le Simontornyán Fried Salamont, akinek tímárműhelyében 1828-ban még csak egy segéd dolgozott, szépunokája viszont már 700 munkást foglalkoztatott gyártelepén. A tolepítések és az egyre erősbödű iparosodás növelték a lakosságot 1736 és 1828 között a kétszeresére. K. munkájában ez a rész, a XVIII. század tárgyalása, a legsikerültebb ; úgy látszik, forrásai is ebből az időből folytak a legbővebben. A középkori események előadása még túlságosan krónikaszerű, a török korban általánosan ismert társadalmi és gazdasági jelenségeket ismertet a simontornyai adatok tükrében, de a Styrum-uradalom gazdálkodásának bemutatásáért minden társadalom- és gazdaságtörténész hálás lehet a szerzőnek. Igen nagyszeretettel és részletességgel foglalkozik a különböző (török, kuruc, 1848-as) hadmozdulatok és beszállásolások simontornyai kapcsolataival, a helyi fejlődós rögzítése helyett az országos események lokális lecsapódásait keresve. Ahol meg a város helyrajzi fejlődéséről esik szó, a sok apró adat, az utcanevek, hidak, vasúttöltések és őrházak felemlítése nem helybeli számára —térkép híján — holt anyag marad ; mint helybeli ember nagy szolgálatot tehetett volna a dűlőnevek rendszeres összegyűjtésével. Annál értékesebb számunkra Simontornya XVIII. századi földműveslakosságának névsora, amelyből kitűnik, hogy ez a terület akkor még magyar volt. Hasznos munkát végzett továbbá a szerző a jobbágyföldeknek és szőlőbirtokoknak az utolsó két évszázadra visszatekintő tanulságos bemutatásával, az ipar és kereskedelem fejlődésének megrajzolásával, a vallás- és iskolaviszonyok leírásával. Egészben véve azonban nem tud bennünket