Századok – 1940

Szemle - vitéz Sághelyi Lajos: A magyar üvegesipar története. Ism.: Berlász Jenő 345

és megszeressék ezt a népet. A munka megírása köszönetét és háláját jelenti a nép iránt, amelyért dolgozhatott a múltban és igéretét a népnek, hogy dolgozni fog a jövőben is. A könyv a kitűzött célnak megfelel. Lendületes, szép stílusa, az események kellő kiválogatása, ügyes megvilágítása, történéseknek, jellemeknek helyenként egészen sikerült ábrázolása, mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az olvasmány a szerző elképzelése szerint tanítson és neveljen is. Mai eszmékből származó szempontok keresése a múltban, régi cselekményeknek a mai elvek alapján történő értékelése a történetileg kellően nem képzett olvasó számára nem hat bántóan és gyakran a szakembert sem zavarja, mert a jelenhez való kapcsolat, az arra való utalás inkább csak külsőleges és nem nyilvánul mélyebb átformálásban. A magyarsággal szemben elfoglalt álláspontja nem okoz meglepetést. Megtaláljuk benne mindazokat a német részen szokásosan jelentkező elrajzolásokat, amelyeket a magunk részéről minden alkalommal sérelmezünk, mindegyre eredménytelenül. A magyar földön a német népnek, német kultúrának túlságosan sokat tulajdonít a múltban, ugyanannyit keres a jelenben. A magyarságot vagy a németség, vagy a magyarországi egyéb nem magyar származású népek javára legtöbbször elmellőzi a történetből. Egy megállapítása azonban viszonylag is szokatlan : a magyarságnak a honfoglalás utáni gyors beilleszkedése a nyugati kultúrába „keserű csapás" a németségre, mert így küzdelme délkelet felé elvesztette kultúra-védő jellegét, csökkent életre-lialálra szóló ereje, ellanyhult, az ellentétek két szomszéd határszéli villongásaivá laposodtak és így megakadt a német népiség keleti terjeszkedésének lehetősége. Juhász Lajos. Vitéz Sáshelyi Lajos : A magyar üvegesipar története. Budapest 1938. A Budapesti Üvegesek Ipartestületének kiadása. 8® 509 1. — Több mint száz év mult el azóta, hogy az Akadémia a magyar ipar múltját feltáró monográfia elkészítésére pályadíjat tűzött ki. s hogy e pályázat eredményeként Horváth Mihály és Kossovich Károly megírták az első ipartörténeti összefoglalásokat. Egykorú mértékkel mérve, mindkét vállalkozás — különösen Horváthé — kétségtelenül jeles eredményű volt. Minden előmunkálat és részletkutatás, minden módszertani tapasztalás nélkül, csupán Kovachich, Cornides, Engel és Fessier nem éppen gazdaságtörténeti szempontú adatgyűjtésére támaszkodva, teremtettek átfogó, nagyobb arányú szintézist. Utánuk majd háromnegyed századig senki sem próbálkozott hasonló összefoglaló ipartörténettel. E tartózkodásnak megvoltak a maga természetes okai. Először is a század második felében uralomra jutott politikai történetszemlélet erőteljesen háttérbe szorította a művelődéstörténeti érdeklődést ; a skolasztikus historiográfia csak egyoldalú államtörténeteket termelt, a történeti résztudományok művelése jószándékú dilettánsokra hárult. Az ipartörténet szempontjából ez annyit jelentett, hogy az irodalmi termés a tudományosság helyett műkedvelő vagy propaganda-célokat szolgált. Másrészről azok a szakemberek, akik szükségét érezték e lehanyatlott diszciplína továbbművelésének, belátták, hogy az egyes iparágak történetét külön feldolgozó részlettanulmányok s e munka folyamán kialakuló sajátos ipartörténeti metodika nélkül a Horváth Mihály-féle eredményeknél előbbrejutni nem lehet. Az ipartörténet szekerét a kátyúból kisegítendő, 1877-ben a Történelmi Társulat akkori nagynevű elnöke, Ipolyi Arnold is jónak látta ezt a nézetet leszögezni, s hangulatot teremteni a tervszerű analitikus munka mellett. Fáradozását nem kísérte siker : továbbra is minden a régiben maradt. Mozdulás csak a világháború előtt következett be a Békefi-szeminá