Századok – 1940
Szemle - Suchenwirt; Richard: Das tausendjährige Österreich. Ism.: Juhász Lajos 344
344 SZE M I.K kéziratainknak tehát újabb csoportja nyert meghatározást kor- és származás szempontjából, s ezért hálával és köszönettel tartozunk L.-nak. Fejtegetései azonban módszer szempontjából is érdekesek és tanulságosak : hazai, tehát minket közelebbről is érdeklő anyag vizsgálatán figyelhetjük meg egy nagy tudós egyéniség több évtizedes, eredményekben gazdag munkásság során szinte tökéletessé csiszolt módszerét. Tudományterülete anyagának egész Európára kiterjedően korlátlan ura ; rendkívül éles és sokoldalú megfigyelőképességén kívül megvan az a tehetsége, hogy az így nyert, egyenként jelentéktelennek látszó indieiumokat egymásközti összefüggésükben, vagy más munkákkal való viszonyukban szemlélje, azaz az analízis eredményeit szintetikusan nézze. S ez a két tulajdonság együtt csak az igazi, a legnagyobb tudósoknak adatott meg. Guoth Kálmán, Suchenwirt, Richard : Das tausendjährige Österreich. München 1938, 8° 302 1. 16 t., 2 térkép. — Ha valaki az utóbbi négy-öt évben figyelemmel kisérte azokat a történelmi munkákat, melyek előbb az Österreich- majd az Ostmark-kérdéssel foglalkoztak, a legkülönbözőbb írásműveknek nem csekély tömegével találta szemben magát. A kérdés jelentősége és természete eléggé megmagyarázza ezt. Nem meglepő az sem, hogy e munkák nagy része egyes részletkérdésekben egymástól mennyire eltérő álláspontot foglalt el, sőt az egész problémát éppen legmélyebb alapjaiban milyen különböző módon, milyen ellenkező eredménnyel fejtette ki. Csekély kivétellel szinte valamennyi két egymással élesen ellentétes felfogás megnyilvánulásaként látott napvilágot. A szigorú tudományosság megőrzésére irányuló becsületes törekvés elismerését teljes joggal alig egy-két munka követelheti meg. így Kretschmayr rövid, tömör, világos könyve, amellyel az utóbbi időben az osztrák történet legjobb összefoglalását adta a közönségnek. Inkább a történelmileg képzettebbek számára íródott a Nadler és Srbik bécsi professzorok szerkesztésében megjelent rendkívül becses Österreich-kötet. A kivételek után pedig nagy számban következnek azok a történelmi munkák, amelyekben az író világnézeti és politikai meggyőződésének hatása alól a szükséges mértékben nem tudta, vagy nem akarta felszabadítani történetszemléletét. Folyóiratunk már megemlékezett a melki szerzetesnek, Hantschnak könyvéről, aki az osztrák önállóság gyökereit kereste és értelmét magyarázta a több mint ezer esztendős múltból és most a másik szélről bemutatja S. munkáját. W. Bibi „Österreich 1806 1938" című könyvének 342. lapján van egy fénykép : lelkes tömeg közepén valakinek a válláról S. tartja számos rögtönzött szónoklatának egyikét. Mert S. nem céhbeli történész : az osztrák nemzeti szocialista párt régi tagja, fáradhatatlan szónoka, majd tüzes harcosa volt. 1935-ben jelent meg „Deutsche Geschichte. Von der germanischen Vorzeit bis zur Gegenwart" című 600 lapos könyve, amely azóta már számos újabb kiadást ért meg s 600.000 példányban forog közkézen. „Vom Ersten zum Dritten Reich" című kisebb műve ugyancsak több kiadásban 20.000-es példányszámot ért el. 1937-ben adta ki osztrák történetét és egy évvel később követte ezt a földrajzi kötet is „Das Buch von der deutschen Ostmark" címen. Osztrák történetét szűkebb értelemben vett honfitársainak írta, hogy „Ausztria ősi német történetének és elidegeníthetetlen német jövőjének büszke tudatát" plántálja szívükbe. De felajánlotta könyvét a birodalmi németeknek is, hogy a széles német térségben mindenütt, ott is, ahol eddig még csak kevéssé és nem helyesen ismerték az osztrákokat, megismerjék, megbecsüljék