Századok – 1940
Történeti irodalom - Leicht; Pier Sylverio: Storia del diritto italiano. Le fonti. Ism.: Móra Mihály 331
TÖRTÉNETI IRODALOM 333 "Viscontival az élén a római jog túlsúlyát húzza alá és pedig akár a justinianusi, akár a bizánci, akár a hivatali, akár a sajátos olasz népjog formájában. Az utolsó két évtizedben a 476—1100-ig terjedő időre a germán jog forrásairól kevés tanulmány jelent meg, ezek közül is pl. Novati-é azokat a szerzetesi, tehát egyházi behatásokat elemezte, amelyek a langobard jog és az Itáliára vonatkozó frank capitulare-k szisztematikus gyűjteménye, a híres Lombarda kompilátorainál feltalálhatók. Viszont annál számosabb az 1100 utáni időre vonatkozó olyan forrástörténeti munka, mely a romanitáson alapuló ú. n. közönséges (diritto comune), a kánon- és a városi jog, valamint a jogi iskolák felé fordult. Itt említhetjük a Corpus Statutorum Italicorum nagy gyűjteményét, amelyet Pietro Sella még 1912-ben kezdeményezett. Igaz, hogy a multszázadbeli jogtörténészek a koraközépkort részesítették előnyben, ahol a németeken kívül Gaudenzi, Schupfer, Patetta és Besta megtették kötelességüket ; logikus tehát, hogy a korábban elhanyagolt rinascimento és a közvetlen előzményei felé fordultak az újabbak. Különösen áll ez az egyházi jog és az olasz közjog területére.1 Minderről L. nem szól, mert ez az olasz jogtörténész előtt jól ismert és nem vitás. Nagyobb hullámokat vetett a különböző hatóerők lemérésének kérdése : az Itáliában uralkodó népeknek milyen hatásuk volt az olasz jog fejlődésére, milyen jelentősége van az olasz jogtörténetben a gótok, langobardok, frankok és szászok népének, amelyek a VI—X. századig a félsziget nagyobb részének vezetőosztályát adták. Ezzel kapcsolatos az a másik kérdés, hogy milyen mértékben maradt meg a római jog a langobard uralom alatt álló provinciákban, összehasonlítva azokkal, amelyek a bizánci császársághoz tartoztak és sohasem vagy rövid ideig állottak langobard uralom alatt. A szétágazó problémának megvan a forrástani oldala is, amely Fittingtől Suchierig, Patettától Conratig, Zeumertől Fournierig valóságos nemzetközi rádiuszú tudományos vitát eredményezett. Ebből is láthatjuk, hogy az olasz jogtörténész sajátos helyzetben van : jelentős mértékben számíthat a külföldi kutatás támogatására, ahhoz viszont, hogy hazája jogtörténetének teljes irodalmát átfogja, jóformán az egész világ tudományos munkásságát figyelemmel kísérheti. Természetes ez a kapcsolat miatt, amelyben az olasz jog egyfelől a római- és a kánon joggal, másfelől — részben mint hatást kifejtő —, a többi európai, főleg a francia és a német joggal állott. 1 Érdemes megemlíteni, mint domborítják ki Stutz „Eigenkirche" tanával és az „individualismo germanico"-val szemben a „collettivismo romano"-t, amire jó példa Forchielli, aki Brandileonenak ajánlott könyvében így ír : Noi ravviviamo la luce del contrasto cogliendo l'altro elemento che finora era rimasto nella penombra, l'idea e la concezione romano-cristiana che è tutta latina. (La pieve rurale. Ricerche sulla storia della costituzione della chiesa in Italia e particolarmente nel Veronese. Bologna 1931.)
