Századok – 1940
Történeti irodalom - Leicht; Pier Sylverio: Storia del diritto italiano. Le fonti. Ism.: Móra Mihály 331
332 TÖRTÉNETI IRODALOM 332 történet meg nyolctizedrészében foglalkozik a 476—1492-ig, illetve-1530-ig terjedő idővel. De körülbelül ugyanez a helyzet, ha az utolsó negyedszázad, pl. P. Del Giudice, Besta, Roberti, Trifone, Genuardi, Tamassia, Brandileone, vagy a régebbiek, mint Sehupfer, Pertile, Nani, Salvioli, Caüsse összefoglalásait nézzük. L. nevét eddig számos kitűnő, főleg a praeirnerianusi magánjoggal és a középkori olasz tulajdonjoggal foglalkozó monografia1 tette ismertté. Az északolasz születésű jogtörténész most elérkezett a nagyobb összefoglalásokhoz, nemrég publikálta az olasz közjog történetét,2 most pedig a forrástan felé fordidt. Megelőzőleg a bolognai egyetemen tanított, jelenleg a római kir. egyetem ordinariusa ; az idősebb generációhoz tartozik, hiszen még Schupfert és Sohmot hallgathatta. A XIX. századi német jogtörténet vonzóköre Európa-szerte érvényesül, köztudomású, hogy Sehupfer vagy a századfordulón meghalt Pertile is az Alpokon túli iskolába járt. L. az olasz jogforrástörténetet hat korra osztja : 1. a római birodalom bukásától a langobard királyság megszűntéig, 774-ig (periodo barbarico) ; 2. 774-től a konstanzai békéig, 1183-ig (periodo franco-feudale) ; 3. 1183-tól Firenze bukásáig, 1530-ig (periodo communale) ; 4. 1530-tól 1748-ig, az aacheni békéig (periodo dei governi assoluti) ; 5. ettől fogva 1814-ig (periodo delle riforme) ; 6. innen a legújabb időkig (periodo della restaurazione). Amint látjuk, eltér azoktól, akik, mint Solmi és Viora, a több mint tizennégy századot három korszakra bontják fel : a koraközépkorra (476—1100), a risorgimento-ra (1100—1748) és a modern időkre. Ez az egyszerűbb beosztás véleményünk szerint jobban érzékelteti az olasz jogtörténet folyamatosságát, hiszen pl. a nyugatrómai birodalom bukásától az olasz városok felemelkedéséig terjedő idő, legalább is a jogtörténet számára, csak egy korszakot jelent, amelyben különböző formában és hatásban csupán egy főfolyamat fejlődik ki : az antik intézmények dekadenciája a barbár lökés következtében. E korszak alcsoportokra bontása viszont alkalmas kifejezésre juttatni a különböző jogeszmények uralmát : bizánci (476—751), barbár (568—888) és feudális periódus (888—1100). L. harmadik és negyedik periódusát is egységes egésszé kovácsolja a jog újjászületésének erőteljes mozgalma, amely a jogtörténet szempontjából átnyúlik a XVIII. század közepéig. Viszont az 1814-es év nem eléggé éles metszőpont ahhoz, hogy L. ötödik periódusát az utána következő idővel egy korszakká ne lehetne összefoglalni. Míg a mult századbeli olasz jogtörténészek a germán hatások kutatásának feküdtek neki, az újabbak a római alapok feltárását részesítik előnyben. A germán jog alakító erejével szemben, a több önállósággal rendelkező ifjabb generáció Roberti, Brandileone, 1 Studi sulla proprietà fondiaria nel Medio Evo (Verona—Padova 1903—1907) ; Ricerche sul diritto privato nei documenti preirneriani (Siena 1914) ; II diritto privato preirneriano (Bologna 1933). 2 Storia del diritto pubblico italiano (Milano 1938).
