Századok – 1940

Történeti irodalom - Leicht; Pier Sylverio: Storia del diritto italiano. Le fonti. Ism.: Móra Mihály 331

TÖRTÉNETI IRODALOM 331 országgal, külpolitikailag elszigetelődött s ezáltal a magyar emigránsok előkészítették azokat az eseményeket, melyek az abszolutizmus fölszámolásához vezettek. Juhász Lajos értekezése fejezi be a kötetet : A horvát kérdés az 1868-i kiegyezés után. Lónyay miniszterelnök jóindulatú, de végeredményben sikertelen fáradozásaival foglalkozik, amelyek arra irányultak, hogy a magyar és a horvát nép viszonyát a kölcsönös megértés és kiengesztelődés szellemében rendezzék. Az 1868 : XXX. tc.-et, a magyar-horvát kiegyezést a horvát nemzet nagy többsége ugyanis nem fogadta el s a normális állami életet a kisebbségben levő úniós párt segítségével csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett fenntartani. Lónyay nagy erőfeszítéseket tett, hogy a törvényt mindkét fél érdekeit kielégítő módon megváltoztassák. Ebben a törekvésében azonban magára maradt, saját pártja éppen úgy szembefordult vele, mint a horvát úniós párt ; a horvát ellenzékkel, a nemzeti párttal pedig annak túlzó követelései miatt nem sikerült a megegyezés. Lónyay bukása azután végleg elzárta a „horvát néppel való kiegyezés" útját. A következő Szlávy-kormány nevéhez fűződő 1873 : X XXIV. tc. csak formális változtatást hozott, a lényeget megoldatlanul hagyta. Az érdekes és sok új eredményt hozó tanulmánnyal kapcsolatban csak ennyi a megjegyzésünk : kár, hogy nem idegen nyelven jelent meg, mint a kötet másik két értekezése, mert tárgyánál fogva a külföld érdeklődésére is számot tarthatna. Csapodi Csaba. Leicht, Pier Sylverio: Storia del diritto Italiano. Le fonti. Lczioni con appendice di documenti da servire per le esercitazioni. Milano 1939. Giuffrè. 4° 383 1. Az olasz jogtörténetről elmondhatjuk, hogy eddig inkább közvetítésen át, másodkézből ismertük, aminek oka talán az is, hogy az örökké kék ég földje számos idegen, főleg német jogtörténész kedvenc kirándulási területe volt ; ez viszont a recepció honában eléggé érthető. Nem sok olyan hazai munkáról tudok, amely a magyar-olasz jogtörténet érintkezésének feltárása során lenyúlt volna az eredeti forrásokig, még kevesebben merültek el Itália jogi múltjának beható tanulmányozásában, pedig politikai -és kultúrtörténészeink az olasz-magyar relációk kutatásában már jelentősen előrehaladtak. Ismeretesek ama, főleg a közjogtörténet szférájába sorolható tanulmányok, amelyek az Anjou- és Hunyadikori kapcsolatokra mutattak rá. Hiányzik azonban a jog egészére kiterjedő összehasonlítás. Míg ide eljutunk, szükséges számos részletkérdés tisztázása, de mindenekelőtt az olasz jogtörténet tüzetes ismerete. Ennek irodalmában egyébként, különösen újabban, nem egy olyan vita folyt le, amely nemcsak a magyar jogtörténet, de az egyházi jogtörténet figyelmére is számot tarthat. Már az eddigiekbői is sejthető, hogy az olasz jogtörténet elsősorban a középkort kutatók érdeklődését érdemli meg. Solminak a jogtörténet egészét magában foglaló, harmadik kiadásban megjelent kézikönyve kétharmadrészében, a szóbanforgó jogforrás-