Századok – 1940

Történeti irodalom - Bartucz Lajos: A magyar ember. A magyarság antropológiája. Ism.: Varga Endre 321

TÖRTÉNETI IRODALOM 325 csoport jelent meg a Duna-medencében. S ha a honfoglalók egv részének vonásain a keleti származás bizonyos reminiszcenciái még nem törlődtek is el, a mongol rassz szélsőséges alakjai, tiszta típusai közöttük nem voltak képviselve, sőt az emberanyag egy része egészen europid testi habitust viselt. A feltárt sírok antropológiai adatai alapján így tarthatatlanoknak bizonyulnak azok a fent érintett elméletek, melyek szerint a magyarság mint mongol törzs érkezett volna mai hazájába s eredeti rassz-típusa csak később, a leigázott vagy bevándorolt europid népekkel való keveredés útján halványult volna el. Ellenkezőleg, B. indokoltnak látszó felfogása szerint a mai magyar nemzettestben észlelhető néhány százalékos mongolid vagy mongoloid vonás nem ősi, ázsiai örökség, hanem itteni szerzemény : a rasszbelileg nagyon kevert s' részben valóban tiszta mongol jellegű avarok itt talált népes maradványainak beolvadása útján került a magyarságba. B. e megállapítása egyébként is igen figyelemreméltó, minthogy rávilágít a történelem színpadáról letűnt nemzetek emberanyagának további sorsára s adalékul szolgál ahhoz a még vitatott kérdéshez, hogy a népvándorlások egy-egy hullámának elvonulása után visszamaradó terület mennyiben tekinthető „tabula rasa"nak ? (Erre nézve különben remélhetőleg még alkalmasabb bizonyítóanyagot fog szolgáltatni a honfoglalás idején Magyarország területén élt lakosság antropológiai emlékeinek kilátásba helyezett széleskörű feldolgozása, ami egyúttal talán annak a nehéz problémának végleges megoldásához is közelebb fog majd vezetni : milyen népelemek lakták hát valóban Magyarországot a honfoglalás korában, körülbelül mily sűrűségű és kiterjedésű volt ez a lakosság s száma hogyan arányolhatott a magyarság számához ?) A megtelepülés és államalakulás után intenzív rasszkeveredés indult meg, amely — főleg nyugati bevándorlásokkal kapcsolatban -—- további összetevőt : alpi és nordikus rasszelemeket hozott a magyarságba. A szlávság beolvadása azonban nem jelentett újabb tényezőt, minthogy ennek többnyire keletbalti anyaga a magyarság hasonló, ősi rasszkomponensének felelt meg. A keletbalti és turanid rasszok eredeti arányának f( nnmaradásáról viszont a beköltöző keleti rokonnépek emberanyaga gondoskodott, elsősorban a kúnoké, akiknek -— a magyarságéhoz legközelebb álló, bár annál „törökösebb" -— antropológiai összetételében a keletbalti rasszal szemben a turanid-tauríd elem még erősebben dominált. Az említett keleti rokonnépek révén ugyan, illetőleg balkáni néprészeknek már az Árpádok alatt megindult beszivárgása következtében, a taurid és dinári elem bizonyos gyarapodáshoz jutott — s ugyanez időben talán a mediterrán rassz egyébként csekély nyomai is szaporodnak kissé —, nagyjában és egészében azonban a magyar nemzet rasszképe a középkor végéig lényegesebb átalakulást nem mutat. E tekintetben csak a következő korszak : a török háborúk s az újjáépítés évszázadai hoztak észrevehető változást, amikor a tömegesen beözönlő délszláv népelemek beolvadása s a nagyarányú német telepítések követ-