Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 278–313
A román fejlődés alapvetése. I. közlemény. Román fejlődésen a két régi vajdaság területének sorsát értjük azóta, amióta a románság itt megjelent és szerepelni kezdett, beleértve azokat a népeket, amelyek kimutat h atólag itt szívódtak fel a románságba s életére irányítólag hatottak. Erdély románjait viszont nem sorolhatjuk ide, mert ezek egy már kialakult fejlődés kereteibe illeszkedtek s életüket annak formái szerint módosították. Történetüket lehet ugyan — mint Iorgának s másoknak többé-kevésbbé sikerült kísérletei megmutatták a regátiakéval együtt kezelni, de a magyarságétól elválasztani — mint ugyanennek az irodalomnak számos kudarca bizonyítja — semmiképen sem. Az erdélyi románság magyar intézmények közt élt, ennélfogva története is természetszerűleg inkább a magyar, mint a román fejlődés nagy formáihoz, lényegéhez, kor beosztásához alkalmazkodik. A specifikus román fejlődéssel együttszemlélni csak népi alapon lehetne, de most, amikor annak egyéni kibontakozását keressük, nem lehetünk rá tekintettel. A szűkebben értett román terület P. Panaitescu szavaival élve befolyások és műveltségek országútja volt.1 Valóban, állandóan különböző hatások küzdöttek, váltakoztak rajta s teljes egységgé talán még ma sem forrtak. Innen van ennek a fejlődésnek minden régiessége, sokat emlegetett patriarkalizmusa mellett valami folyton lüktető, hullámzó, bizonytalan vonása, ami még a szintén elég nagy változásokhoz szokott középeurópai, sőt magyar szemeket is meglepi. Gyakran említik ezzel kapcsolatban, hogy a román területen több idegen nép vére és műveltsége keveredett s ezeknek hatása nehezen egyenlítődött ki. Ez a magyarázat aligha lehet kielégítő, hiszen volt egy elem, amely a sokféle idegen tényező összekovácsolását lassan-lassan mégis elvégezte. A románság nem fejlődött egységes keretek között és sok idegen népi és művelődési hatás érte, de ma nagy vonalakban egységesnek tekinthető, bár részletek tekintetében egyes vidékek — 1 VIII-e Congrès Internationale des Sciences Historiques, Comm. I. (Zurich 1938), 56. 1.
