Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 278–313
A KOMÁN FEJLŐDÉS ALAPVETÉSE 279 Moldva, Oltenia — ma is sok egyedi vonást, ki nem egyenlített különbséget mutatnak. Ilyesmi azonban, ha nem is ilyen erősen, másutt is tapasztalható. A fejlődés nyugtalan ritmusának megértéséhez közelebb jutunk, ha arra gondolunk, hogy a románságot ért hatások három nagy kulturcsoporthoz tartoztak, s ezek, úgy látszik, éppen a román területen csaptak össze a legélesebben. Türk-tatár, délszláv és orosz, magyar és lengyel elemek és műveltségformák képében három világ vívta itt folyton megújuló harcát, a keleti steppenépek, bizánci vezetésű szlávok és középeurópaiak civilizációja próbált egymással szemben teret nyerni. Ez tükröződik a román fejlődés ütemében, helyesnek hiszszük tehát, ha lényegét és európai helyét ennek hullámverésében igyekszünk felfogni. A román fejlődés ezeknek az ellentétes erőknek ütközőpontjában, hatásaik egyesítéséből indult egyéni útjára, olyan korban, amikor ezek az erők nagyjából egyensúlyozták egymást. Ilyen egyensúlyi állapotnak tekinthető a XIII—XVI. század időszaka, amelyben a magyarság még ereje teljében állt, visszaszorította a steppenépeket és feltartotta az egyre jobban megerősödő Balkánt. Ebben a korban volt meg a lehetősége, hogy a Tornán terület népei lerakják egy olyan fejlődés alapjait, amely bizonyos vonásokban a három kultúrkör valamelyikének tartozéka, de egészében mégis külön áll. A román történet korszakainak beosztásával több román történész foglalkozott. Eredményeik részletes ismertetésébe nem bocsátkozhatunk, bennünket különben is az érdekel, hogy valahol a XVI. század táján — rendesen a század végén, Vitéz Mihály vajda uralkodásánál — mindf nyájan valami fordulatot sejtenek. Itt végződik a mai román történetírás két standardmúvének, Iorga és Giurescu könyvének egy-egy kötete is.1 Felfogásuk talán nem elég mély, de az elhatárolás ténye így is igazolja azt az eljárásunkat, hogy a XVI. században korszakmesgyét keresünk. Azt, ami ezelőtt történt, a román irodalom több kisebb részre aprózva adja, már csak azért is, mert a kontinuitás alapján áll, s egy több mint ezeréves időszakot mégsem kezelhet egységképen. Nézetünk szerint ez felesleges, mert a 1 N. Iorga : Istoria Românilor. Vol. V. Vitejii (Bucureçti 1937). (Utolsó fejezeteiben Bethlen dák királyságával, mint Vitéz Mihály szellemi örökségével foglalkozik.) — Const. С. Giurescu : Istoria Românilor. Vol. II. part. 1. Delà Mircea Cel Bátrán çi Alexandru Cel Bun pânâ la Mihai Viteazul (Bucuresti 1937). — A korszakelmélet íróit nem soroljuk fel, mert Xenopol óta alig vannak eredeti gondolataik.