Századok – 1940

Történeti irodalom - Vuia; Romulus 236

232 TÖRTÉNETI IRODALOM 236 vádirat a magyarság, a szászság és a dinasztia ellen, propagandacélok szolgálatában. Dragomir Silviu, jelenleg kisebbségi miniszter, volt egyetemi tanár, a nemzeti ébredés évtizedeiről ad vázlatos áttekintést. Hangsúlyozza a románság óriási számbeli fölényét (szerinte a jobbágyok majdnem kizárólag románok voltak), a nemességnek (mely állítása szerint majdnem egészen magyar volt) gyökértelenségét, a magyar és szász elem csekély számát. Néhány lappal odébb már elismeri ugyan, hogy igen szép számmal voltak román nemesek is, dehát azok, a tiszteletreméltó kivételeket leszámítva, a magyarság ügyével azonosították magukat. Mikor szűkkeblűséggel vádolja az erdélyi magyar nemességet, megfeledkezik Wesselényiről, aki egész Magyarországon először szabadította fel jobbágyait, nemzetiségi különbség nélkül. Tanulmánya ugyanúgy az egyoldalú román szempontot képviseli, mint a XIX. század nemzetiségi harcait ismertető Мода János írása. Päcätianu „Cartea de aur" című gyűjteménye és Seton-Watson néhány évvel ezelőtt megjelent román története alapján mondja el, egyébként dicséretes világossággal és szerkesztői tudással, az ismert eseményeket az ismert megvilágításban. Gyakran használja Mester Miklósnak az 1863—64. évi országgyűlés történetéről írott munkáját, de annak nagylelkű tárgyilagossága nélkül. A hátralevő tanulmányoknak már csak közvetve van történeti érdekük. Petranu Koriólán az erdélyi román művészetről írva, kifogásolja azt a szempontot, mely a népművészetet kizárja a művészettörténet kereteiből és a néprajz tárgykörébe utalja. Álláspontja helyes lehet ; de célzatosan alkalmazza, mert egyébként a román művészet vajmi kevés alkotással dicsekedhetnék. Túlzott buzgalommal igyekszik bizonyítani az erdélyi román népművészet (főleg a sokat vitatott fatemplomok) eredetiségét és páratlanságát, megfeledkezvén az erdélyi magyarság és szászság népművészetéről. Brediceanu Tiberiusnak is az a legfőbb célja az erdélyi román zenéről írott tanulmányában, hogy a román zenének eredetiségét és döntő hatását a magyar zenére bizonyítsa. Dräganu Miklós a XVI—XVII. századi erdélyi román irodalomról értekezik. Tekintettel arra, hogy ebben a korban úgyszólván az egész román irodalom az erdélyi magyar kultúrának függvénye, cikke rendkívül tanulságos olvasmány magyar szempontból is. Egészben véve a kötet legsikerültebb része, hangja is mérsékeltebb és tudományosabb. Popovici D. a XVI11. és XlX. századi irodalom ismertetésében már teljesen elhanyagolja a magyar hatások kérdését, pedig enélkül a román irodalmi fejlődésnek éppen legérdekesebb szakaszai megmagyarázhatatlanul maradnak. Vuia Romulus az erdélyi román falut teszi vizsgálat tárgyává. Megállapítja, hogy a legprimitívebb falu- és háztípusok Erdélyben éppen a románságnál találhatók meg s ebből arra következtet, hogy a legrégebbi települők a románok voltak, — anélkül, hogy a településformák kérdését a földrajzi és művelődéstörténeti feltételek keretébe illesztené a középeurópai és balkáni összehasonlító néprajzi kutatások mai állásához illő óvatossággal. Végül Manuila