Századok – 1940

Értekezések - BÓNIS GYÖRGY: Az angol alkotmánytörténetírás tegnap és ma 181–211

ANGOL ALKOTMÁNYTÖRTÉNETÍRÁS 205 folytonos menetét — s ez a közönséges jog erejének nagy bizonysága —, az alkotmány kérdéseiről folytatott viták nem vonultak el nyomtalanul a bírósági termek felett. Aki nem sajnálja a fáradságot, hogy végigböngéssze az Évkönyvek nehezen érthető (jogifranciában írott) köteteit, olyan közjogi vitákra bukkan bennük, melyeket másutt hiába keresne, hiszen pl. az alsóháznak is csak 1547 óta van jegyzőkönyve. Abban a néhány esetben, melyet Vinogradoff néhány oldalon felsorol, szóba kerül annak a királynak a jogállása, kit elődje idejében a parlament törvénnyel bélyegezett meg (act of attainder) ; a király joga saját kúriájának ítéletét megváltoztatni, vagy azt meg nem történtté tenni ; a parlament joga ugyanerre s bírák lehetőségei a parlamenti jogalkotás elbírálásában ; a királyi prerogativa közvetett korlátozása bírói ítéletekkel s hasonló fontos jogkérdések. Vinogradoff a Year Books tanulmányozásából azt a véleményt szűrte le, hogy a XIV—XV. század folyamán a rule of law későbbi elve már alakulóban volt, másszóval a jogi hivatás művelőinek tudatában kifejlődött már az a gondolat, hogy a közönséges jog, amelyet nagyrészben ők maguk alkottak, túléli a királyokat, korlátozza kiváltságaikat, mert a prerogatívánál erősebb, s a király vagy a pápa sem változtathat rajta, amint a király szokást sem alkothat.1 A jogtörténet közreműködése ellen az alkotmányfejlődés kutatásában nem lehet komoly kifogást emelni. Amikor az angol közjog ma sem ismer külön közigazgatási bíróságot, hanem alkotmány és kormányzás jogvitáit is a törvény rendes útján kell elintézni, semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a mai rendszer alapvető elveit nemcsak a tanácstermekben és országgyűléseken, hanem a bíróságok ülésein és az ügyvédek testületeiben is alakították. Még a XIV. század első felében is inkább általános elvnek tekintették a bírák a törvényt (statute !) s ezt belátásuk szerint terjesztették ki vagy szorították meg. Mint Plucknett, a jogtörténeti irodalom kiváló művelője kimutatta, a törvény még a rendelettől sem vált el ebben a korban olyan élesen, mint régebben hitték s a parlament törvényalkotási joga még egyáltalán nem volt kizárólagos. A bírák szava sokszor úrrá lett a statutum fölött ; egyikük, a nagyhírű Ranulphus Hengham leintette az ügyvédet : „Ne glosszáld a törvényt, mi jobban ismerjük : mi csináltuk." Máskor meg kijelentette a bíró, hogy egyes statutum ok megvalósulását még alkotójuk se kívánná.2 Ugyancsak Plucknett mérte a döntő csapást a „lancasteri kísérlet" elméletére. Sohasem alkalmazták még Vinogradoff módszerét ilyen sikerrel. Az író húsz oldalon a Year Books négy 1 P. Vinogradoff : Constitutional history and the Year Books. LQR 29. 1913, 273—284. 1. 2 T. F. T. Plucknett : Statutes and their interpretation in the first half of the fourteenth century (London 1922). V. ö. EHR 38. 1923, 271—274. 1., LQR 39. 1923, 138—139. 1. Az idézet: az EHR ismertetéséből (T. F. Tout). — Plucknett jogtörténészi jellemzését ld. Századok 71. 1937, 236—241. 1.