Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

160 ALFÖLDI ANDRÁS dunk, úgy hanyatlik a romanizmus színvonala is, amint Itáliától mindinkább északnak és keletnek haladunk. S minél messzebb jutunk Itáliától, annál inkább elvész a romanizmus polgári jellege is, annál inkább a hadsereg veszi át e feladatot az italikusok természetes kirajzása helyett : a magánosok önkéntes kezdeményezése helyébe az állam akarata lép. Ez a változás és átmenet nemcsak térben, hanem időben is érvényes : a dalmát tengerpart а Кг. е. II. században, Délnoricum а Кг. е. I. században, Dél-Pannonia a Kr. u. I. század első felében az Alpokon áthatolt italikusok kereskedelmi és gazdasági vállalkozásai és letelepülése által alakult át rómaivá ; Kelet-Pannonia és Észak-Moesia az I. század második felében, Dácia a II. elején azáltal öltötte fel a római életformát, hogy a katonaság az útépítéstől és vadvíz -lecsapolástól a várostervezésig és építésig mindent elvégzett, ami a kultúrélet rendjéhez szükséges volt és elterjesztette a római szokásokat s a latin nyelvet is : az új polgárságnak csak ki kellett tölteni a már megalkotott kereteket. Dáciában a hadiszervezet teljes kiépülése után nem sokkal kevesebb, mint 40.000 katona állomásozott s ha ehhez hozzászámítjuk azt a rengeteg asszonyt és gyermeket, akik a csapatokat ide követték, valamint a seregek nyomában járó s belőlük élő kereskedőket, iparosokat stb., akkor vagy 100.000 főre tehetjük azokat a többnyire teljesen romanizált egyéneket, akik Erdély földjén a helyőrségekben és ezek körül a romanizmus fő támaszaivá váltak. Aránylag elég sok orientális szolgált a dáciai csapatokban és különösen a szír íjászezredek kiegészítésére egyre újabb csoportok érkeztek a Keletről.1 A XIII. gemina legio kiegészítése is jórészben görög nyelvterületről történt,2 de feltehetőnek tartjuk, hogy e görög nevű legionáriusok nem keletiek, hanem Makedoniából és Thrákiából jöttek. A dáciai csapatok zöme mégis a birodalom nyugati felének indogermán népességéből került ki. Ezt nemcsak a csapatok nevei és az itt-ott megállapítható egyéni származási adatok világítják meg. Tisztázva van már,3

hogy Britanniából, a Rajna mellől, Dalmáciából stb. hogyan hozták egyik csapatot a másik után Pannoniába és Moesiába az I. század végén, hogy egy részüket Dáciába helyezzék állandó helyőrségül. Még jelentősebb volt ezeknél a Dunavölgyéből való illyr-kelta legénység száma az erdélyi megszállócsapatokban. A tényleges szolgálatot teljesítőkön 1 P. Lambrechts—H. van de Weerd, Laureae Aquincenses I. 1938, 229. s köv. 1., további irodalommal. 2 E. Bitterling, Realenc. d. class. Altertumswiss. XII. 1718. h. 3 W. Wagner i. m.