Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 159 más plasztikai motívumaik pedig csak későn lehetséges kontaminációkat mutatnak fel (р. o. északi barbárfogoly mögött pálmafát), ezek csakis a megrongálódott traianuskori domborművek rossz másolatai lehetnek. Itt sem kísért Decebal szelleme. Vájjon melyek voltak a dáciai rómaiság alkotóelemei, ha a dákokat oly nagy mértékben kiirtották, hogy az ottani romanizmus termőtalajává nem válhattak? Nem nehéz felelni e kérdésre. Abból kell kiindulnunk, hogy bár a birodalom keleti feléből származó emberek nagy szerepet játszottak a római Dácia életében1

és bár a görög műveltségi és nyelvterület közelsége is segíthetett volna abban, hogy görög anyanyelvűvé legyen e tartomány, mégis latinná lett. Tehát latinul beszélő nyugati emberek túlsúlya nyilvánul itt meg. Ha azt kutatjuk, hogy kik voltak ezek, rá kell először arra mutatnunk, hogy Itáliának alig volt közvetlen része a latinság itteni propagálásában : az anyaország ezúttal már csak a nagy- vagy dédanya hivatását töltötte be, nem a sziilőanyáét. Nem véletlen ugyanis, hogy az erdélyi feliratokon alig fordul elő néhány italikus.2

Ismeretes, hogy Traianus — mint már előtte Nerva is -— a népesség megfogyatkozása miatt és gazdasági okokból megtiltotta az italikusok kivándorlását a tartományokba.3

Az is tudott dolog, hogy Vespasianus óta az italikus legénység egyre nagyobb mértékben megfogyatkozik a légiókban és Traianus korában már alig volt néhány északitáliai származású katona a polgárcsapatokban, melyek keretét már provinciálisok töltötték ki ;4

utána pedig meg éppenséggel nem kaptak többé sohasem Itáliából utánpótlást a dáciai ezredek. Azt, hogy az italikusok helyett kik alakították ki a dáciai romanizmust, a dunai provinciák rómaisága keletkezésének nagyobb keretben való vizsgálatával állapíthatjuk meg.5

Mint ahogy a fény gyengül, lia a fényforrástól távolo-1 Id. Alföldi A.: A gót mozgalom és Dácia feladása (kny.: Egyet. Philol. Közlöny 1929 és 1930, ezentúl is a kny. lapszámai szerint idézve), 55. 1. (irodalommal) ; A pann. róm. kial. 65. s köv. 1.; C. Daicoviciu i. m. 63. 1.; C. Patsch i. m. 182. s köv. 1. 2 A Daicoviciu által (i. m. 70. 1. 5. ja.) említett nevek közül F. Bisius Scenobarbus jellegzetesen illyr s így származási helyének megjelölése, Sard., semmi esetre sem Sard(inia), mint D. véli, hanem inkább a Sard(iates) dalmata törzséhez való tartozást jelezhetné; a thrák területen fekvő Sard(ica) nem jön tekintetbe. 3 M. Rostovtzeff : Gesellschaft und Wirtschaft I. 164. 1., II. 74. s köv. 1., 318. 1. 6. jz. — C. Patsch i. m. 177. 1.; W. Weber : Herrschertum und Reich im 2. Jh. n. Chr. (1937), 54. 1. 4 M. Rostovtzeff i. m. I. 269. 1. 8. jz. 5 Alföldi A.: A pann. róm. kial., passim. U. az., Cambridge Ane. Hist. XI. (1936), 540. s köv. 1.