Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 139 hogy megbocsátó és nagylelkű volt, kétségtelenül egészen másféle leszámolás járhatott a fejében, amikor 105-ben ünnepélyesen hadat üzent másodszor is a dákoknak. Szándékát csak megerősíthette Decebal további viselkedése, aki meg merte őt előzni a támadásban, meg azután az a kétségbeesett, dühös ellenállás is, amely a megint különböző pontokról, több oszlopban meginduló római haderőt fogadta. A főváros elfoglalása után ezúttal még nagy csaták voltak az észak- és keletfelé hátráló ellenséggel. Decebal még mindig jó ideig kezében tudta tartani a vezetést és egyik hegyet a másik után, külön-külön kellett megostromolni, mígnem kiderült végleg, hogy minden ellenállás hiábavaló. A rómavárosi Traianus-oszlop domborművein többször is megismétlődő tömegöngyilkosságok szemléltetik, hogy a megmaradottak közül igen sokan inkább a halált választották, mint a római uralom alatti életet. Tudjuk, hogy a hadműveletek lezárása után Decebal országát — aki különben szintén öngyilkos lett — római tartománnyá alakította Traianus. De mi lett a dák néppel vájjon ? A IV. század végén közös forrásból kivonatolt történeti áttekintések egyikének szerzője, Eutropius, azzal okolja meg, hogy Traianus az egész római világból rengeteg új gyarmatost vont össze, mégpedig mind városlakókat, mind földmívelőket, hogy a tartós háborúk folyamán kifogytak itt a férfiak (Dacia enim diuturno bello Decibali viris fuerat exhausta). Még tovább megy Julianus Apostata, aki Caesares c. művében azt a mondást adja Traianus szájába, hogy „a geták népét kiirtottam" (то Гетшу ëSvoç èSeîXov). Honnan veszi ezt az Apostata ? Könnyen be lehet bizonyítani — W. Hartke-vel szemben —, hogy Julianus az egyes császárok jellemzését ugyanabból az elveszett rövid császári életrajzsorozatból vette, amelyből Eutropius és a többi kompendium a IV. század vége felé. Eutropius és Julianus bizonysága tehát ugyanazon forrásból jön. Az az anonymus pedig, akiből mindketten merítettek, komoly historikus volt, akinek állításait egyszerűen elutasítani nem lehet. Ezt nem is tette a modern kutatás és csak a dákok kipusztításának mérvét illetőleg oszlanak meg a vélemények. Míg ugyanis egyrészt senki sem vonhatta kétségbe, hogy roppant vérveszteség érte a dák népet, másrészt a Traianus-oszlop domborműveinek hiteles tanúsága szerint ennek egyes töredékeit túlélték Decebalus uralmának megsemmisítését s így felvetődött a kérdés, hogy a dákok e maradványai felszívódtak-e s így Erdélyből végleg eltűntek-e (mint pl. Mommsen hitte), vagy pedig éppen ellenkezőleg, elég erősek voltak ahhoz,