Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

140 ALFÖLDI ANDRÁS hogy újra gyökeret eresztve a dáciai romanizmus alapját képező elemek között helyet foglaljanak. Utóbbi álláspontot sokan — köztük nem egy neves nyugati kutató — abban a lehetetlenül túlzott formában fogadják el, hogy a felmorzsolt dákok e maradványai oly jelentősek voltak, hogy az új tartomány rómaiságának általános alaprétegévé válhattak ; szóval hallgatólagosan felteszik, hogy a birodalom minden részéből odacsődült óriási tömegeket (infinitae copiae hominum) és a más tartományokból áthelyezett idegen származású hatalmas számú katonaságot e dák töredékek egyszerűen elnyelték ; sőt mi több, még arra is képesek voltak, hogy a népvándorlásnak itt több mint 600 évig tartó hullámzását is túlélve, a román nemzet egyenes őseivé legyenek. Ha megvizsgáljuk azokat az érveket, melyeket e kérdés eldöntésére — illetőleg a dákság továbbélésének bizonyítására — felhoztak, feltűnik, hogy nem dolgozták fel eddig rendszeresen azt a hiteles bizonyító anyagot, amely hivatva van rá, hogy végérvényesen eldöntse a vitát. Arra a többezer személynévre célzunk, amelyek a római Dácia fennállásának másfélszáz évéből származó feliratokon maradtak meg s amelyek igen sok esetben — főleg a sírköveken — 2—3 nemzedék családtagjait sorolják elő s így lehetővé teszik a romanizált familiák származásának szorosabb megítélését. Miután e névanyag osztályozását Kerényi András tanítványom elvégezte, a következő eredmény mutatkozott. Mintegy 2300 név közül 1600 a tisztán latin, 300 körül van a görög és orientális nevek száma, ahol a görög nevek sokszor Thrákiából jött egyéneket is takarhatnak; azután kb. 200 illyr és kelta nevű személy van, akik (vagy eleik) a szomszéd dunai tartományokból — főleg Pannóniából és Dalmáciából — valók. Ezeken kívül alig van húsz s egynehány olyan név az egész dáciai anyagban, amely thrák típusú, tehát dák lehet. Az a „riche récolte de noms thraco-daces", amelyet itt egyesek vártak és feltettek, hiányzik tehát. Ez a hiány feltűnt már W. Tomascheknek, a thrák nyelvemlékek legjobb ismerőjének is (Die alten Thraker I. 1893, 105. 1. és II. 1894, 1. s köv. 1.). Ma már persze ismerünk egész sor biztosan dák nevet, de ezek nem Erdélyből valók, hanem Rómából s más tartományokból, ahová annyi fogolynak és katonának elhurcolt dák került Traianus alatt, valamint Moesiából (a mai Szerbia és Bulgária területéről), ahová nagy tömegű dákot telepítettek az oláh síkságról a Kr. u. I. század császárjai.1 1 A. Alföldi, Journal of Roman Studies 29. 1939, 30. s köv. 1.