Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 135 ták Rómát abban, hogy visszaverjék a dákokat, akik e gyengeségi periódust a mondott területen a legerélyesebben kihasználták. Burebista a mai szerb-bulgár földön tett hódításai mellett a Száva völgyében lakó szkordiszkusokat is tönkreverte, mintán előzetes hadjárataiban többször támaszkodott szövetségükre. Kr. e. 48-ban, amikor Caesar és Pompeius a Balkán-félszigeten készültek eldönteni a római világ uralmáért való mérkőzésüket, Burebista követe Pompeiusszal tárgyalt, s úgy látszhatott, hogy a dákok is belesodródnak ebbe a küzdelembe. De királyuk ehelyett arra használta fel a rómaiak önmagukkal való meghasonlását, hogy a mai Magyarország félé fordulva, utolsó jelentős ellenfelével végezzen. A dákok már régebben —• még Kr. e. 80 előtt — elfoglalták északnyugati Magyarországot, úgyhogy országuk a Duna-Tisza köze fölött átnyúlva nyugat felé, egészen a Morva folyóig ért, — szóval már ekkor is itt volt a Kárpátmedencét elzáró porta occidentalis. Azonban kisvártatva összeütköztek a Csehországból kiszorított kelta bój okkal, akik hosszú és nehéz harcok árán visszanyomták a dákokat a Tisza mögé, egészen elgyengítve őket kis időre. A bójok 60 körül Nyugat-Magyarországon telepedtek meg végleg — valahol Pozsony körül volt a székhelyük — sa dákok új erőre kapása nemsokára megpecsételte sorsukat. A két nép újra több háborút vívott egymással, míg a bójok egészen megsemmisítő vereséget nem szenvedtek, mely Ausztriában lakó szövetségeseiket, a kelta tauriszkusokat is sújtotta. E pillanatban valódi nagyhatalmi állása volt a dákoknak, úgyhogy most már Róma számára is félelmetessé váltak : Julius Caesart csak meggyilkoltatása akadályozta meg abban, hogy már indulásra kész, igen nagy seregét 44 tavaszán ne vezesse ellenük. De e hirtelen felfúvódott nagyhatalom néhány esztendő múlva enélkül is összeomlott, egészen magától : Burebistát meggyilkolták és örökén marakodva négy részre bomlott a dákság. Mindazonáltal kívánatosnak látszott vele leszámolni, hogy új erőre kapva, ne fenyegethesse többé Itáliát. Különben is, mióta Augustus (Kr. e. 35-ben) megvetette a lábát Dél-Pannoniában, a birodalom a dákok közeli szomszédja lett. Már készült is rá Augustus, hogy a dákok ellen induljon, de közbejött az Antoniusszal való nagy leszámolás, mely újra befelé fordította a római fegyvereket. Bár a kölcsönös féltékenység és gyanakvás megakadályozta a dák fejedelmeket abban, hogy beleavatkozzanak az újra a Balkánon lejátszódó nagy római mérkőzésbe, ennek