Századok – 1940
Értekezések - MACARTNEY; CARLILE Aylmer: „Pascua Romanorum” 1–11
„Pascua Romanorum." Hogyan jutott a hún hagyomány a magyarok birtokába'? Milyen alapon tekintették magukat azonosaknak Attila népével 1 Ügy véljük, a hagyományt a maga egészében nyugati forrásokból merítették, és pedig „tudós", írott forrásokból. Hóman a magyar hún-hagyományról szóló munkájában kimutatta, hogy a magyar krónikáknak a hunokra vonatkozó csaknem valamennyi adata ilyen forrásokból ered. Hozzáfűzi azonban, hogy a magyarok csupán eredeti hagyományaik kibővítésére és kiépítésére használták fel a nyugati írókat. A magyar—hún rokonság ennek az eredeti hagyománynak alkotta gerincét ; benne élt az a magyar nemzetben, illetőleg Almos és Árpád családjában. Erre mutat — Hóman szerint —, hogy a nyugati és a bizánci források a hún—magyar rokonságról nem tesznek említést a XI. század előtt, vagyis mindaddig, amíg érintkezésbe nem jutottak a magyar udvarral, s a rokonság gondolatát onnan át nem vehették. Egész sora van azonban az olyan forrásoknak, melyek éppen ellenkező következtetésekre adhatnak alapot ; ilyeneket idéz Schünemann és Moravcsik, sőt Hómannak egy korábbi munkája is. E kútfők számát itt még szaporíthatom a 910 előtt keletkezett Vita S. Geminiani-val.1 Ez kétségtelenül nem magyar forrásból merített,2 s Attiláról mégis mint ,,rex ungarorum"-ról emlékezik meg. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a magyaroknak is volt a hún ősökről szóló hagyományuk. De valószínűtlenné teszik ezt nyelvészeti és történeti meggondolások, melyekre itt nem térhetek ki. Van azonban egy másik, súlyosabb ellenvetés is. Három vagy négy igen korai nyugati kútfő tárgyalja a magyarok eredetét olyan írók tollából, akik adataiknak legalább is egy részét, közvetve vagy közvetlenül, de mindenkép eredeti magyar forrásból merítették — s 1 A. F. Gombos : Catalogue fontium, III. к. 4984. sz. 2 Mutatja ezt a következő szövegrész : „Ungarorum saevissimam et paene omnibus metuendam gentem, quam ex horrendo Scytharum genere originem duxisse comperimus." Századok 1940, T—ITT. 1
