Századok – 1940

Értekezések - MACARTNEY; CARLILE Aylmer: „Pascua Romanorum” 1–11

31 AC AKTNEY С. А. közülük egyik sem említi a liún—magyar rokonságot. Ilyen először Konstantinos Porphyrogenetos híres 38. fejezete : a magyarok eredetének leírását tudvalevően Levediával kezdi, de a hún rokonságot egyáltalán nem említi. A másik két szöveg Regino híres részlete „Ad ann. 889" és az Incerti Epistola ad Episcopum Virdunensem. Mint más helyen ki fogom mutatni, mindkét szöveg tartalmaz bizonyos mondatokat, melyek annyira hasonlítanak a későbbi magyar krónikák kifejezésmódjához, hogy szerzőik kétségtelenül valamely konvencionális magyar mondát használtak fel — amely azután a későbbi krónikákban alig átalakulva bukkan elő — és ez megint csak nem említi Attilát vagy a húnokat. Látszólag kivétel ez alól Widukind elbeszélése a magyarokról.1

Widukind szerint Henrik császár ellenségei voltak „Avares, quos modo Ungarios vocamus" ; majd így folytatja: „Avares autem, ut quidam putant, reliquiae erant Hunorum. Huni egressi sunt de Gothis, Gothi autem insula, ut Iordanis narrat, nomine Sulza egressi sunt." Ezután a húnok első megjelenését tárgyalja, Jordanes elbeszélését foglalva össze, de belesző olyan részleteket, melyeket a már .említett konvencionális magyar mondából merített. Widukind, I. 18. : „Quae cum mari cingeretur et Meotici® paludibus, inde exeundi aditus non patebat." „Facta est gens valida ; ferarumque more viventes, inculti et indomiti, facti sunt venatores acerrimi." „Cum uxoribus ас filiis et omni agresti supplectili iterum venientes et finitimas gentes eircumquaque vastantes, Pannoniam postremo inhabitare coeperunt." Kézai, 5. : „Regio quidem Meotida . . . quam undique pontus praeter vadum imuin parvissimum giro vallat . . . aditus il lue difficilis et exitus." (Szentpétery: Scriptores, I. 144—45. 1.) Anonymus, c. 1. és 7. : „Dentumoger dicuntur ... et nullius umquam imperatoris potestate subacti fuerunt. . . Et iuvenes eorum fere cottidie erant in venatione . . ." (Uo. I. 35., 42. 1.) Kézai, 8. : „Cum uxoribus etenim, tabernaculis et bigis descenderant de eorum terra." (Uo. I. 148. 1.) Kézai, 26. : „Egressi ergo . .. cum uxoribus, liberis et armentis . . ." (Uo. I. 165. 1.) Kézai, 6. : „Regnum itaque ipsum dum adissent, Alpzuros et Prutenos in eo invenerunt habitantes, quibus deletis et expulsis usque hodie illud regnum pacifice dinoscuntur possidore." (Uo. I. 145. 1.) 1 Rerum Gestarum Saxonicarum, I. 17, 18.