Századok – 1940

Szemle - Szabolcs vármegye. Szerk. Dienes István. Ism.: Kring Miklós 125

SZEMLE 125 külön bizonyítanunk. A közép-párt embere (a „Patrie Bretonne" olvasója) érzi, hogy „a kelta individualizmus egyéniségteremtő ereje és a latin szellem dialektikus készsége, fegyelmezett észjárása, rendező, lényeglátó, világos gondolkodásmódja egymást kiegészítve a legnagyobb szellemekkel ajándékozta meg a francia életet" (245. 1.). A szélsőségesen nacionalista „Breiz Atao" olvasója pedig érzi, hogy nemcsak a középpárti breton, hanem ő maga is „legfelsőbb fokon" (135. 1.) magáénak fogadja Franciaországot, amikor „az individualizmushoz és az ember központi szerepéhez való ragaszkodásban mindkét nép találkozik" (251. 1.). Nehéz volna válaszolni ezek után arra a kérdésre : vájjon nemzetiség-e a bretonság ? Ismét kitűnik, hogy a nemzetiség fogalmának doktrinér módon való kifejtésével sem a breton, sem más nemzetiség lényegéhez nem lehet közeljutnunk. A breton nemzetiségi „eszme" él, azonban a P. munkájából kapott társadalmi rajz alapján felvetődik a kérdés : van-e breton nemzetiség? Történelmi fejlődés eredménye az a mai helyzet, hogy az egyes rétegek más-más szemmel nézik a sajátmaguk nemzetiségének kérdését. A régebbi küzdelmek során a szegényebb nép anyagi okokból, a vezetőség jogi meggondolások alapján állott szemben Franciaországgal. Ma az arisztokrata, földbirtokos és intellektuális réteg jelenti a breton nemzetiségi mozgalom törzsét s ezek szellemi síkon, bizonyos ressentiment-nal nézik problémáikat. A munkás- és parasztrétegek viszont franciásan szociális meggondolások alapján tartják magukat távol a mozgalomtól. Egységes nemzetiségi mozgalmat nem látunk tehát a bretonok törekvéseiben ; mozgalmuk nem hasonlítható össze a középeurópai nemzetiségek történeti fejlődésével sem s éppen ezért nem írhatjuk alá P. megállapítását a magyar- és franciaországi nemzetiségi mozgalmak analóg fejlődéséről. A francia szellem lényegéhez azonban közelebb viszi az olvasót ; különösen, ha eszünkbe jut Eckhardt megállapítása : „a francia szellem nemcsak a faji lelki alkat, hanem sokszor társadalomtörténeti fejlődés eredménye." Ifj. Tóth András. Szabolcs vármegye. Szerk. Dienes István. (Vármegyei szociográfiák, szerk. Csikvári Antal, IV.) Budapest 1939. Vármegyei Szociográfiák kiadóhivatala. 8° 370 1. + 540 hasáb. —- A szociográfia újkeletű tudomány magyar földön. Nem volt tehát hiábavaló dolog az előszóban foglalkozni ennek az új tudományágnak a mibenlétével. Niklay Péter kissé szétfolyó fejtegetéseiben olvassuk, hogy „a szociográfia az emberi közösségek és társadalmak állapotának és történeti fejlődésének leírása ..." (7. 1.) Ebből is az következnék tehát, hogy a megye társadalmának történetét is megkapja Szabolcs szociográfiájának olvasója. Biztatónak látszik „A nép települése" c. fejezet (103. és köv. 1.) címe. írója, a szerkesztő, levéltári forrásokat — láthatóan •— nem használt, sőt még a kiadott anyagot is igen mérsékelt igyekezettel lapozgatta. Nincs nyoma annak sem, hogy oklevéltárainkat kezébe vette volna. Pedig ezekben igen sok adatot találna Szabolcs megyéről. Adatgyűjtése tehát egészen gyenge. Nem csoda, hogy mondanivalója és problémája sincs olyan, amit újnak mondhatnánk. Pedig Szabolcsban, a magyar, rutén, tót, német és oláh településű megyében számtalan kérdés várná megoldását a történetkutatótól. Lehet, hogy D. kitűnő etnográfus (a kötet sok, színes néprajzi cikke tőle származik), történetírónak azonban nem jöhet számításba. Ez azért baj, mert ennek a történeti jellegű munkának ő a szerkesztője is. Neki kellett volna — sokszor laikus — munkatársainak tanulmányait egymással összhangba