Századok – 1940

Szemle - Párdányi Miklós: A breton kérdés. Ism.: Ifj. Tóth András 124

124 SZEMLE kulturális propaganda. A Liga Culturalá működésének P. csak első korszakát dolgozza fel részletesen, egészen Iorga fellépéséig ; az ő működését csak nagy vonásokkal vázolja. Ez már valóban szinte napjaink történetéhez tartozik s jól tette a szerző, hogy a 90-es évek mozgalmait nem vette egy kalap alá a század első évtizedének egyre erősebben fellángoló román irredentizmusával, melynek a Budapesten tanuló román ifjak s folyóiratuk, a „Luceafárul" is oly jelentős szolgálatokat tettek. Két tulajdonság teszi P. értekezését hasznossá és értékessé : egyrészt az eddiginél alaposabb forráshasználat (az anyag természetesen még így sem teljes), másfelől pedig a teljes tárgyilagosság, még akkor is, ha egy-egy megállapítás magyar szempontból nem előnyös. Örvendetes tény az a biztos román tudás is, mellyel szerzőnk témájának román forrásai közül ki tudta válogatni a legjobbakat s a legjellemzőbbeket. Az irodalmi utalások kissé szűkszavúak ; még az is hiányzik, hogy a XX. század elején egy-egy magyar író (pl. Rákosi Viktor az „Elnémult harangok"-ban) alaposabban mutatott rá a román veszedelem lényegére, mint akkori kül- és belpolitikusaink. Gáldi László. Párdányi Miklós : A breton kérdés. Politikai tanulmány Franciaország nemzetiségi kisebbségi problémáinak köréből. Budapest 1937. 8° 287 1. (breton- és németnyelvű összefoglalással). — Nyugateurópa különös, a magyar közönség előtt ismeretlen tájának történetét, jelenlegi szellemi és anyagi helyzetét mutatja be a szerző. Röviden összefoglalja Bretagne történetét a bretonok megtelepedésétől és a breton egység megteremtőjének, Nominoe-nek korától az újkori breton nemzetiségi mozgalom megindulásáig, majd részletesen ismerteti a felújuló breton nemzeti érzés fejlődését, mozgalmait. A köztudatban egységes nemzeti államként szereplő Franciaországnak egyik érdekes belpolitikai problémáját ismerhetjük meg művéből. De meg kell állapítanunk —- P.-val ellentétben —, hogy a bretonfrancia viszonnyal kapcsolatos kérdések nem teljes mértékben érthetők a középeurópai szemmel néző ember számára. Az egyház embereinek pártfogásával a nép alacsony rétegeiben továbbélő nemzeti nyelv, a közép- és újkori államhatalom ereje politikai téren, gyengesége kulturális viszonylatban —- nem ismeretlen jelenségek ugyan a Duna-tájon sem, azonban a francia fejlődés jellege a forradalom óta teljesen eltérő a középeurópaitól. Nálunk csak a szublimált forradalmi eszme jelent meg, ott ezt a gyakorlatban is végrehajtották : az ősi területi alakulatok megszűntek, helyükbe a département-ok léptek s kialakult a centralizált francia állam. S a bretonság, még mielőtt nemzetiségének tudatára ébredhetett volna, önként lemondott nemzeti különállásáról, odaállott a francia nemzetállam mellé. A breton nép felejteni kezdte nyelvét ; e folyamatot tudatosan elősegítette az étatisztikus francia iskolapolitika s a breton nemzetiségi mozgalom vezetőinek franciául kellett és kell a bretonokhoz szólnia avégett, hogy a breton nemzeti eszmét életben tartsák. A már szinte teljesen elfelejtett ősi nyelvnek a nép ajkáról való felszínrehozatala erősen folklore-színezetűvé tette a meginduló mozgalmat. Az erősen franciásító iskolapolitikával való összeütközés a mozgalmat politikai térre terelte át s a bretonságot francia-barátok, középpártiak és szélsőséges nacionalisták táborára szakította. A harc folyik s a küzdő felek — ezt P. munkájából leszűrt tanulságként mondjuk — nem veszik észre, hogy mindhárom irányzat a részletekben sovinista módon nacionalista, s mégis egyúttal az átfogó, egész-Franciaországnak megnyilatkozása. A franciabarát álláspontról nem is kell ezt