Századok – 1940
Szemle - Rusch; Borwin: Die Behörden und Hofbeamten der päpstlichen Kurie des 13. Jahrhunderts. Ism.: Szilágyi Loránd 109
SZEMLE 109 végére ígérte a szerkesztő. Az a körülmény azonban, hogy az egyes füzetek végén levő „ideiglenes" mutató (ld. az 1. füzet Előszavát, IX. 1.) a füzetek utolsó lapjaival összefüggő lapokra van nyomva, a kötet végére tervezett végleges mutató által feleslegessé, sőt zavaróvá levő ideiglenes mutatók eltávolítását nehézzé fogja tenni. Sz. Kusch, Bonvin : Die Behörden und Hofbeamten der päpstlichen Kurie des 13. Jahrhunderts. (Schriften der Albertus-Universität. Geisteswissenschaftliche Reihe, Bd. 3.) Königsberg (Pr.) u. Berlin 1936. Ost-Europa Verl. 8° VII, 147 1. — Ismét egy újabb bizonysága annak az erős érdeklődésnek, mely az utóbbi években mind határozottabban fordul a kormányzat- és hivataltörténet felé, mind az újabb korok, mind a középkor területein. R. munkája a középkori kormányzattörténetben szokatlan feladatra vállalkozott : egy egész korszak egész hivatalszervezetét megrajzolni, éppen abban az államban, mely korának legfejlettebb intézményeit tudta felmutatni, s éppen abban a korban, amelyre vonatkozólag ismereteink a leghiányosabbak. Ez utóbbi tényből fakadnak R. munkájának érdemei, de ugyanekkor hibái is. A fiatal szerző nagy gonddal összegyűjtötte mindazt, amit tárgyára vonatkozóan az eddigi irodalomban talált, revideálta legnagyobbrészt magukból a forrásokból, sőt új adatokkal is kiegészítette. Az előadásból azonban minduntalan kiviláglik, hogy az általa rekonstruált kép nem közvetlen, mondhatnánk primér kutatás magától összetevődő eredménye, hanem csak a meglevő irodalmi munkálatok több-kevesebb sikerrel való összeegyeztetése. A munka túlzott rendszerezéssel külön tárgyalja a „pápai hatóságokat", külön „a pápa udvari hivatalnokait", s egy harmadik, függelékszerű részt szán az „egyéb hivatalnokoknak". A pápai hivatalok között az első két helyet a kancelláriának és a kamarának juttatja, ezután következik a poenitentiaria-nak, ennek a tisztán egyházi jellegű intézménynek az ismertetése, melyet véleményünk szerint helyesebb lett volna a tulajdonképeni „világi" hatóságoktól s az igazságszolgáltatás kérdéseitől külön tárgyalni, — majd a kúria igazságügyi szervezetével foglalkozik s a végén sajátságos módon bevonja a tárgyalásba a pápai udvar „jóléti" intézményeit is : az elemosina-t stb. „A pápa udvari h ivatalnokai"-nak sorát a pápai káplánok nyitják meg, utánuk következnek a pápai orvosok (!), majd a „tulajdonképeni udvari hivatalnokok" : a kamarások, ajtónállók stb. s csak ezek után az ú. n. gazdasági hivatalnokok : a senescal, a pohárnok és a marsai, akik pedig tudvalevőleg a középkori udvarok legrégibb s legjellegzetesebb hivatalnok-rétegét alkották, eredeti címüket és feladatukat messze túlhaladó hatáskörrel. Az „egyéb hivatalnokok" között a kúriai főiskolát s az ú. n. schola cantorum-ot találjuk. Ugyanakkor azonban elmaradt a kardinálisoknak, illetőleg a pápai consistoriumnak még csak vázlatos ismertetése is, azzal a megokolással, hogy róluk már részletesen írt Sägmüller, „und weil hier nur diejenigen Personen zur eigentlichen Kurie gerechnet werden sollen, die von ihr besoldet wurden . . .". Mint látjuk, meglehetősen ahisztorikus elképzelés az egész, amelyben az egyes részek mozaikszerűen tevődnek össze, anélkül, hogy az egyházi állam oly fejlett s finom szerkezetéről az olvasó bárminemű egységes képet kapna. Mik voltak az előzményei e szervezetnek az előző korszakban ? Hogyan fejlődött az udvari szervezett kettős rétege egymás mellett, illetőleg egymás felett : a régi scholák bizánci öröksége, s a francia udvarból elindult gazdasági hivatalnokok (a kamarás, s a dapifer, pincerna és marescalcus) rétege. És főképen hogyan alakult ki és hogyan működött a
