Századok – 1940

Szemle - Nagy Lajos: Pannonia Sacra. Ism.: Nagy Tibor 105

SZEMLE 105 ki egységes német államnemzet, Németország helyzete központi s a gyarmatosításból kimaradt. Ezért szétfolyt a németség s „Volk unter Völkern" lett, de viszont — mondja S. — ezért neki a történet fontosabb, mint más népek számára. A világháború eredménye lett az „össznémet" vagy „népnémet" élmény. Az államosodás útján haladó bismarcki birodalom a határain kívül élő németekről levette a szemét, de a német parasztság az idegenben — Magyarországon is, hangsúlyozza S. — megőrizte németségét s az új élmény jelszava lett : das Volk geht vor dem Staat. Ennek az élménynek a hatása alatt született meg az új össznémet vagy „volksdeutsch" történeti felfogás, amely S. szavai szerint azt vallja, hogy a német — s talán minden — történelem végcélja és alapoka a népiség, amelyhez az állam úgy tartozik, mint az eszköz a célhoz, a rész vagy oldal az egészhez, mint a változó forma a halhatatlan tartalomhoz. Rámutat S., hogy a német birodalmi politika a nagy interregnumig nemzet fölötti, utána pedig „nemzetalatti" Volt, de csak az államok és dinasztiák jönnek és múlnak el, a nép maga örök. E felfogás alapján az állammal szemben és a történetírás minden ágában fel kell vetni a kérdést : mi a német mineműség, honnan ered, milyen körülmények között lett élő forma s hogy lehet tisztán megtartani. Nyilvánvaló — látja maga S. is — hogy ilyen módon a cél összevegyül a feladattal s a történeti kép, ami adódik, korántsem kész, hanem alaktalan körvonalú. Ebben a képben jelenik meg a „nép", mely egyrészről „vérközösség", másrészről lelki sorsközösség. A néptörténetben a vér és a lélek történeti szerepének az eddiginél mélyebb meghatározására van szükség s a nép sajátszerűsége seholsem olyan világos, mint a határokon vagy idegen környezetben élő németségnél. A néptörténeti felfogás gyakorlati következményei a „Vorgeschichte" fokozottabb művelése, a „Bevölkerungsgeschichte" új alapokra helyezése s a történeti forrásanyag család- és személytörténeti feldolgozása. Nemcsak a településformákat akarjuk ismerni — mondja S. — hanem az embereket is, akik a formákat élték. A nagy munka végső eredménye S. képzeletében valami óriási genealógia, a „német vér genealógiája" lenne. Felfogását pedig az „államiság" gondolatával szemben mintegy döntően határozza meg az a jogos felismerés, hogy az államiság a múltban a németségnek nem összekötője, hanem megosztója volt, viszont ebben a felismerésben benne foglaltatik, hogy az a mód, amiként S. a néptörténet által korának feladott kérdésére választ ad, egyetemesebb igény nélkül a németség történetéhez igazodik. Szabó István. Nacry Lajos : Pannónia Sacra. Szent-István Emlékkönyv, I. k. Budapest 1938. 31—148. 1. —- Folyóiratunk röviden megemlékezett már az Országalapító István király halálának ezredik évfordulója alkalmából megjelent háromkötetes Emlékkönyvről (Századok 1938, 420. 1.). Ezúttal N. tanulmányát külön is kívánjuk ismertetni, elsősorban azért, mert a Szent István előtti magyarhoni kereszténység legfontosabb időszakát, a római-korit tárja olvasói elé az emlékek világában. De kissé behatóbb ismertetést érdemel ez a nagyszabású összefoglalás a kontinuitás problémájának szemszögéből is. Ez utóbbinak ellenvetéseket kizáró megoldása ugyanis nálunk mondhatni egyet jelent a római-kori kereszténység továbbélésének igazolásával. A IV. sz. végétől mindinkább gyérülő írott források épp hiányosságuk miatt nem lehetnek kizárólagos vezetők ezen a kutatási területen. Hiszen egyedül rájuk támaszkodva még a kereszténységnek egész Pannónia területén való gyökérverése is erősen vitatható.