Századok – 1940
Szemle - Nagy Lajos: Pannonia Sacra. Ism.: Nagy Tibor 105
106 SZEMLE Sokáig a régészeti anyag sem mutatkozott megbízhatóbb kalauznak. Még a háború utáni húszas évek közepén is meglehetősen keveset tudtunk a pannóniai kereszténység emlékszerű hagyatékáról. Az az ismeretanyag, amely Gyárfás Elemér tiszteletreméltó összefoglalásában (Pannónia őskeresztény emlékei, Budapest 1889) helyet kapott, elsősorban Pannónia déli területeinek kereszténységére világított rá, s sokáig nem bővült lényegesen. így különösen fájó hiányt jelentett, hogy a mai Dunántúl északi, Mogentiana (Fenék)—Vindobona—Aquincum háromszögbe foglalható részéből csak elvétve kerültek elő kisebb keresztény leletek. Ezért még 1926-ban is teljes joggal hirdethette a pannóniai keresztény emlékek egyik szakavatott ismerője, W. Kubitschek (Römerfunde von Eisenstadt, Wien 1926, 77. s köv. 1.) azt a felfogását, hogy Krisztus vallása a IV. sz. folyamán egyáltalában nem is tudott gyökeret verni a tartomány északi részén, s magyarázatul utalt a dunai limes mentén állomásozó katonaságnak a pogány kultuszokhoz való ragaszkodására. Ha ma már ez a nézet nem tartható fenn, ebben elsősorban N.-nak a legutolsó évtizedben kifejtett munkásságáé az érdem. Ebben a vonatkozásban tanulmányának első részéből, ahol az 1938-ig ismert magyarországi keresztény leleteknek regionális egységekbe foglalt teljes felsorolását adja (32—114. 1.), különösen azok az oldalak fontosak, melyek az észak -pannoniai területeknek a nagy keresztény közösségbe való belekapcsolódását igazolják (Fenék, Kékkút, Kisdióspuszta, Ószőny, Tata, Császár, Aquincum, Szentendre, Fertőfehéregyháza, Carnuntum stb. keresztény emlékei). De új kapcsolatok megvilágításában és új értékelésben olvassuk az ismert keresztény gócpontok, mint pl. Sopianae, Intercisa Krisztusvallóinak emlékszerű hagyatékát is. Ókeresztény temetők feltárása, egyes szerencsés alkalommal előkerült leletek kétségtelenül még gazdagítani fogják az első részben adott leletstatisztikát, a szerző módszere és az egyes centrumok körül való regionális csoportosítás azonban minden következő feldolgozó számára példaképül szolgálhat. A tanulmány második része az ókeresztény emlékeket egyházi és művészi jelentőségükben mutatja be. Az építészetről szólva (114—128 1.) a szerző joggal utasítja el Strzigowski ismételten hangoztatott felfogását a három konchás építmények keleti eredetét illetőleg, s szakavatott kézzel húzza meg a fejlődés vonalát a rómavárosi és felsőitaliai centrális építményektől a pécsi és az óbudai Raktár-utcai cella trichora-ig. Italia, pontosabban Aquileia és Noricum bazilikáinak formái élnek tovább a pannóniai hasonló rendeltetésű kultu$zépületekben. Csakhogy míg Italiában a primér alapformákat későbbi bővítések és átalakítások elmosták, ma már nehezen felismerhetővé tették, addig tartományunk bazilikáiban a háromapsziszos, a félköríves lezárást nélkülöző ú. n. „teremegyházak" stb. hozzáépítésektől mentes, korai alaprajzaikban tanulmányozhatók, s ezáltal igen becses anyagot szolgáltatnak a nyugati keresztény kultuszépületek fejlődésének megértéséhez. A továbbiakban első ízben kapunk ízelítőt a kultusztörténetileg is fontos keresztény temetkezési szokásokról (128—133. 1.). Az iparművészetet tárgyaló fejezetből (136—145. 1.) a ládaveretekkel kapcsolatban a szerzőnek azt a pannóniai keresztények vallásosságára igen fontos megállapítását emelhetjük ki, hogy az eddig ismert példányokon a keresztény jelenetek sohasem tiszta keresztény környezetben jelennek meg, hanem erősen vegyítve a pogány mithológiából vett ábrázolásokkal. Befejezésül (145—148. 1.) a pannóniai kereszténység történetének főbb korszakait vázolja fel a tudós szerző egész röviden; erről ugyanis az eredeti tervek szerint alulírottól külön összefoglalás
