Századok – 1939

Szemle - Ravasz János: A sárospataki uradalom gazdálkodása a XVIII. század első felében. Ism.: Bakács István János 373

szemle 373 amely az oklevelek adatain és a győri püspökség XVII. századi canoniea visitatio-jegyzőkönyvein alapul. A szerző kétségtelenül ezekkel a tanulmányaival is értékes munkát végzett ugyan, de az maradandóvá akkor válik, ha a jövőben kisebb területre szorítkozik, viszont az erre vonatkozó adatok lehetőleg teljes összegyűjtésére törekszik. A helytörténetírásnak nagy szüksége van olyan munkásokra, akik a helyszínen található forrásadatokat lelkiismeretesen összegyűjtik és a jövő kutatás számára hozzáférhetővé teszik. Sajnos, minálunk a vidéki helytörténetírók általában kevés adatra felépített összefoglaló munkákkal szokták kezdeni. P. dicséretes kivétel ez alól, azért reméljük, hogy az adatgyűjtés áldozatos és látszólag kevés dicsőséget hozó munkáját szívesen fogja vállalni annak az ügynek érdekében, amelynek olyan lelkes harcosa. Kniezsa István. Ravasz János : A sárospataki uradalom gazdálkodása a XVIII. század első felében. (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság tört netéhez, szerk. Domanovszky Sándor, 14.) Budapest 1938. 8° 103 1. — A Tanulmányok legújabb füzete egy már ismert vidék gazdasági termelését vizsgálja. A pataki uradalom a regécivel együtt került a XVIII. század elején Trautsohn herceg birtokába, s az utóbbinak gazdálkodása nyolc esztendővel előbb már feldolgozást nyert a „Tanulmányok" első füzetében (ismertetését ld. Századok 1931, 73. s köv. 1.). A kettős uradalom közös vezetés alatt állott ; az egyik birtokrész, Telkibánya, a század elején még a pataki uradalomhoz tartozott s csak utóbb csatolták a regécihez. Ha a termelési módokat és eredményeket tekintjük, szintén sokban tehetünk azonos megállapításokat. Egyik uradalom sem tekintette főfeladatának a földművelést (sőt gabonavásárlásokra kényszerült), hanem a szőlőművelés (Tállya és Újhely híres bora) volt fő jövedelmi forrása. Még a számadások is azonos technikával készültek. Nem áll meg ugyanis az a megállapítás, hogy Patakon Regéctől eltérően az őszi vetésű tiszta és kevert búzát „mindig pontosan megkülönböztetik egymástól", hiszen maga R. ismeri el néhány lappal később, hogy néha „a kétszerest és az őszi búzát egy név alatt kezelték". Ezért elfogadhatatlan az az adat, hogy az egyik esztendőben a tiszta búza másfélszeres, a kevert több mint négyszeres termést hozott, a másikban pedig fordítva (327%—90%) ; a kevert és tiszta búza, valamint a rozs termelésének kérdése még mindig megoldatlannak látszik. Sajnáljuk, hogy R. a terméseredményeket a táblázatokban csak a XVIII. század második és ötödik évtizedében mutatja be, s így nem áll módunkban évrőlévre összehasonlítani a regéci és a pataki terméseredményeket. Annál érdekesebb eredményre jut R. a jobbágyság, főként a taxafizető népesség helyzetének vizsgálata során ; itt Patak és Újhely oppidumjellegénél fogva jó forrásanyag állott rendelkezésére. Úgy találja, hogy jobbágyelnyomásról nem lehet beszélni ott, ahol az urbárium által megállapított roboton felüli munkát a jobbágynak a tizedfizetés elengedésével viszonozták, s ahol a jobbágy egyáltalán nem dolgozott „ad libitum domini", sőt a sokhelyt igen nagy terhet jelentő hosszúfuvar kötelezettségét sem viselte. Viszont; szokásban volt az igásállatok kölcsönzése: az uradalom fölös ökreit a jobbágyoknak adta használatra s ezek ennek fejében pusztán arra voltak kötelezve, hogy kézirobot helyett igával dolgozzanak. Azt nem mérnők állítani, hogy a béresgazda csupán „előmunkásféle" volt, ehhez pontosabban kellene megállapítani a béresek és az uradalom jogviszonyát. Honnan jöttek ezek a béresgazdák s hová mentek ? Vájjon jobbágysorsból emelkedtek-e ki s szolgálati idejük leteltével ismét