Századok – 1939

Történeti irodalom - Hóman Bálint: Szent István. Ism.: Deér József 84

86 TÖRTÉNETI IRODALOM állapítja meg pályája kezdetéhez viszonyítva az első királlyal foglalkozó szakirodalom megnövekedését s ehhez mi csak azt tehetjük hozzá, hogy a mennyiségi s talán értékbeli gyarapodás az ő munkásságának hozzájárulása és serkentő hatása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Hogy csak néhány példát említsünk, megkísérelhette volna-e az újabb nemzedék a X. századi fejlődés, a századvégi egyházpolitikai helyzet, a királyság berendezkedésében érvényesülő keresztény, de ugyanakkor magyar szellem felvázolását a „Magyar történet" egyező, vagy ellentétes, de mindenképen iránymutató állásfoglalása nélkül ? Aligha. A problémák állandó vajúdása közben ily helyzetet elfoglalni csak annak adatik meg, akiben az óvatos kompromisszum megvetésén és a félreérthetetlen állásfoglalás bátorságán túl elevenen él az elméletek és értékelések, eredmények és állásfoglalások változandóságának tudata, annak felismerése, hogy az egyéni teljesítmény egyéni alakjában szükségképen elévül s beolvad a személytelen tudományos közkincsbe. Ez a tudományos munkásságán, tanító és kutató egyéniségén egyaránt átsugárzó ethosz a legmélyebb és legigazabb lényege H.-nak. A régen járt úton Szent István-életrajzával új állomáshoz érkezett. Nem elégszik meg régi, kiforrott eredményeinek átstilizálásával és megfelelő szerkezeti csoportosításával, sőt azzal sem, hogy előadását az újabb eredmények felhasználása révén még a „Magyar történet" 2. kiadásához viszonyítva is jelentékenyen átalakítsa, hanem a maga legsajátabb munkaterületén biztos kézzel fejleszti tovább azokat az elméleteket és feltevéseket, melyekkel eddig fiatalabb munkatársai és tanítványai kísérleteztek. Figyelmét elsősorban a régi magyar politikai rendszer vérségidinasztikus természetére vonatkozó vizsgálatok kötötték le s ezek felhasználásával sikerült egészen új világításba helyeznie a X. századi magyar fejlődés eddig homályban maradt kérdését, a törzshadnagyok származásának és a fejedelmi családhoz való viszonyának problémáját. A hazai hagyomány különböző rétegeinek szétválasztásával valószínűvé teszi, „hogy a honfoglaló hadnagyok helyét már a X. század első felében a fejedelmi család tagjai és a Megyeri-törzs szállásterületén birtokos rokonai foglalták el" (59. 1.). Kívánatos volna, hogy a fejedelmi ház genealógiai viszonyaira vonatkozó s itt csak végeredményükben közölt nagyjelentőségű megállapítások mielőbb részletes kútfőkritikai alátámasztást nyerjenek. A mű további részeiben H. régebbi megállapításainak felhasználásával rajzolja meg Szent István portréját, az elsőt irodalmunkban, melyet ez a név joggal megillet. Aki tisztában van azzal, hogy mily kevés az, amit első királyunkról, az emberről és az alkotó egyéniségről tudunk, az fogja igazán méltányolni a szerkesztésnek azt a művészetét, mely ezt a könyvet valóban életrajzzá teszi. Bár a könyv első fejezetei a magyarság eredetének és régi műveltségének kérdéseit is kimerítően tárgyalják, bár befejező részében a magyar középkor további századaira is kitekintést nyújt, a nép és az ősök, a környezet és az utódok sehol