Századok – 1939
Szemle - Pall; Francesco: Ciriaco d'Ancona e la crociata contro i Turchi. Ism.: Kardos Tibos 237
szemle 237 és útleírása lassan feledésbe merült. Évszázadok múlva, a magyar történetírás tudományos megindulása után, a XVIII. század közepén fedezte fel ismét egy magyar tudós, Dezsericzky József, s ettől kezdve Juliánusz személye a magyar tudományos életben sok vitán keresztül lassankint eljutott a megérdemelt értékeléshez. B. nagy lelkesedéssel és kritikai megalapozottsággal végzett tanulmánya Juliánuszt a magyarság szempontjából végre arra a helyre emelte, amely méltán illeti meg őt. Igaza van a szerzőnek : ha Juliánusz nem magyarnak születik, hanem bármely nyugati nemzet fia lett volna, ma a legnagyobbak között emlegetnék, nemcsak az útleírásából leszűrhető eredmények, hanem kezdeményezésének későbbi nagy hatása miatt is. Fekete Nagy Antal. Pall, Francesco : Clriaco d'Ancona e la crociata contre i Turchi. (Kny. : Bulletin historique de l'Académie Roumaine, XX. 10—60.) Valenii-de-Munte 1937. 8° 68 1. 2 t. — A népeket és világrészeket egységesítő történeti elvek csak akkor tudnak igazán kibontakozni, ha van valami szembenálló elv, amely mindegy visszahatásra kényszerít. Hiába lett volna Európa népeinek közös vallási és művelődési alapja, az „európai" fogalom nem alakulhatott volna ki a pogány török birodalom fenyegető veszedelme nélkül. Ezért, ha terméketlen volt is a humanisták törökellenes irodalma, mégis öntudatosította, köztudatba vitte a nagy nevelőerejű „Európa-gondolatot". Különösen érdemes megemlékezni azokról, akik a török veszedelemben nem annyira alkalmat láttak a szónoklásra, mint inkább egész életükre szóló föladatot, hogy elhárítását megkönnyítsék. Ilyen humanistáról, Ciriaco Pizzicoli d'Ancona-ról (1391—1452) szól ez a kitűnő kolozsvári doktori értekezés. A renaissance ez igazi fiát a „visendi orbis amor innatus" hajtotta számtalan útjára, a Földközi-tenger keleti medencéjébe. Mindenütt Róma kezenyoma után kutatott. Az olasz tengerészkereskedők levantei helyismeretét egyesítette a humanista archeológiai képzettségével, de fölhasználta az olasz diaspora baráti szolgálatait is. Kutató útjainak tapasztalatai érlelték meg benne a meggyőződést, hogy az itáliai fejedelmeknek és az európai uralkodóknak a pápa fősége alatt össze kell fogniuk a török kiűzésére. Megrendítette a keresztény foglyok lépten-nyomon látott sorsa, de talán még élőbb hatóerő volt benne humanista nemzeti öntudata. Ugy érezte, hogy a római, tehát nemzeti emlékeket nem lehet barbár kezek alatt elpusztulni hagyni. A maradék kelet-római császárság összeomlása s a görögök leigázása véleménye szerint nem történhetik meg „a latin nép sérelme és nagy gyalázata nélkül". Az egyházi uniót ő is a görögök érdekében indítandó keresztes hadjárat előföltételének tekintette. P. helyesen emeli ki, hogy Ciriaco dAncona törekvései, eltérően a Magyarországot és elővédjeit oltalmazó keresztesháborúktól, graeco-centrikusak. De a dolgozat magyar szempontból is figyelemreméltó, mert a várnai csata előzményeire értékes adalékokkal szolgál. Ciriaco d'Ancona éppen Murád szultán székvárosában tartózkodott, amikor a magyar követek megérkeztek, hogy a békéről titokban tárgyaljanak. P. dolgozata éles fénybe helyezi Ulászló kapkodó s ebből kifolyóan kétszínű politikáját, a várnai vereséget megelőző három eskü és kettős hitszegés történetét. Megeleveníti a diplomáciai tárgyalások személyeit, hangját, nyelvét, körülményeit, Levante tarka világát s a megfélemlítettek, kalandorok és renegátok lehangoló szereplését. Nagy körültekintéssel, szorgalommal és történeti iskolázottsággal készült dolgozatának értékét még fokozza, hogy Ciriaco d'Ancona beszámolóit függelékben közli. Kardos Tibor.
